Idén 32. alkalommal kerül megrendezésre a Művészetek Völgye fesztivál, Kapolcson. A népszerű programsorozatról, az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának újdonságairól, az ügyvezető igazgatót, Ernhaft Attilát kérdeztük.
Három hét és elstartol az idei Művészetek Völgye Kapolcson és környékén. Hogy álltok?
Igen, július 21-én indulunk, nagyjából három hét van a kezdésig. Ilyenkor már az utolsó simításokat végezzük, egyeztetjük, az utolsó köröket a fellépőkkel átbeszéljük még egyszer az igényeket, a technikát, és aztán belekezdünk a nyár legjobb tíz napjába.
Ebben az évben több születésnapot is ünnepeltek, ez ad plusz töltetet az egyébként is óriási hangulathoz?
Nyilván ez ad egyfajta többletet, és mi is nagyon szeretjük, ha a fellépések mellett még ünnepek is kapcsolódnak a fesztiválhoz. Ilyenkor általában a zenekarok is külön készülnek olyan számokkal, amelyek direkt az ünnephez kapcsolódnak, és alapvetően nem szokták azokat játszani, vagy csak ritkán szerepel a programjukban. De kommunikációs szempontból is mindenképpen van hozzáadott értéke a kerek évfordulóknak. Az Anima Sound System idén a 30. születésnapját ünnepli, a Művészetek Völgye pedig 32 idén, szóval szinte egyidősek vagyunk a zenekarral. De alakult már úgy, hogy nálunk volt egy búcsúkoncert, és ezek is mindig különlegesebb alkalmak kicsit.
A sok, már szinte hazajáró zenekar és művész közül, melyik az a produkció, amelyiket külön kiemelnél?
Ez nagyon nehéz, hiszen közel 2200 program lesz a völgyben és nem is nagyon szeretek egyet-egyet kiemelni. Nekünk ugyanolyan fontos bármelyik nagykoncert, mint egy színházi előadás vagy táncház. De több olyan program van, amit nem tudtunk az elmúlt években megvalósítani és most sikerült. Ilyen Zorán, aki nagyon hosszú idő után először vállalt fesztivál fellépést idén. Nagyon sok munkánk van abban, hogy ő igent mondott nekünk, szóval az ő koncertje mindenképpen kuriózum. A Nagyszínpad tekintetében a 20 éves Punnany Massif-val beszélgettünk már egy ideje, őket mindenképpen szerettük volna őket elhívni. De nem csak egy „egyszerű” koncerttel, hanem valami plusszal. Így készült el egy speciális koncert, ami csak nálunk lesz hallható, sehol máshol, ami természetesen össze van kötve a zenekar születésnapjával is. Színházak és a komolyzene tekintetében is van olyan, akik egyáltalán nem voltak még, nálunk, vagy nagyon régen, például a Kaposvári Csiky Gergely Színház.

Anima Sound System (fotó: Steindl Gabriella)
Kik az abszolút rekorderek a Völgyben?
Az igazi nagy rekorderek, akik tulajdonképpen az első pillanattól itt vannak: Hobo és a Kaláka. De most már ide tartozik Harcsa Veronika is, és Palya Bea is minden évben feltűnik nálunk. Évek óta velünk van a 30Y, és három év kihagyás után a Quimby is visszatér a Művészetek Völgyébe.
Van olyan produkció, amelyik neked a személyes kedvenced, vagy valamiért különösen fontos?
Itt sem tudok egyet kiemelni, mert minden színpadon van olyan, ami különösen kedves és fontos a számomra. Azt nem titkolom, hogy a színház a szívügyem, ráadásul idén az Art-Színtérrel együtt két saját előadásunk is lesz a fesztiválon. Az egyiket ráadásul ott mutatjuk be, a nyitó napon. Mindkettőt nagyon várom.
Melyik kettő lesz ez?
Az egyik Goldoni talán legismertebb műve a Mirandolina, Szulák Andreával, Kautzky Armanddal, Szemenyei Jánossal, és lesz egy gyerekelőadásunk, a Szörnyek és sellők, amit nemrég mutattunk be Veszprémben, és először fog fesztiválközönség előtt debütálni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatása. Ez egy ökológiai szemléletformáló előadás, amit nem lehet elég korán kezdeni. De egyébként minden színpadról tudnék hosszasan válogatni, mert mindenhol van kedvencem.
Milyen újdonságok várnak a közönségre ebben az évben?
Változtak kicsit a helyszíneink, például a Családi KultúrTér udvar, ami egy igazán gyerek és családközpontú, kicsit irodalmi, kicsit zenei, de alapvetően a gyerkőcökre fókuszáló helyszín, ami valódi feltöltődést kínál a családoknak. Bábelőadások, mesés zenék és zenés mesék, egész napos kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket egész nap. A felnőtteket pedig gyerekneveléssel vagy irodalommal kapcsolatos beszélgetésekre, és koraesti könnyűzenei koncertekre invitáljuk. A Táncművészeti és a Zeneművészeti Egyetemek tanárainak, diákjainak köszönhetően olyan programok is lesznek, amelyeket a közönség csak különböző vizsgák alkalmával láthatott eddig. Új helyszín a Lőtér is, ami tulajdonképpen egy fúzióként jött létre, és a Kert szellemiségét viszi tovább, több hellyel és nagyobb szabadsággal. Kiköltözik hozzánk a Közlekedési Múzeum is, ami egy igazán speciális program. Tavaly végeztünk felmérést, amelynek az lett az eredménye, hogy a színházi programok számát növelni kell. Hiába van nagyon sok színházi előadás egész évben, sokan nem jutnak el ezekre, ezért létrehoztuk a színház B helyszínét, ahol kisebb előadásokat láthat a közönség a tíz nap alatt.
De valószínűleg azoknak sem okoztok majd csalódást, akik a már hagyományosnak számító programjaitokra kíváncsiak.
Igen, bízunk abban, hogy aki idén visszatér, az nem véletlenül jár most sem erre. Hiszen minden műfaj képviselteti magát a tíz napos fesztivál alatt, és annyira sokszínű a kínálat, hogy minden korosztály megtalálhatja a számára legkedvesebb programokat. Ha valaki esetleg minden rendezvényünkön itt volt, az is egészen biztos, hogy talál magának olyan előadást, amin a korábbi években még nem vett részt. Rengeteg gyerekprogramunk lesz, és a Hagyományok Háza Játéktere is várja a kicsiket. Az irodalom szerelmeseit a megszokott színvonallal várja a Kaláka Udvar, és az improvizációból sem lesz hiány, köszönhetően a Momentán Társulatnak. Nagyon népszerű a Jazz ünnep is, a Filmio-nak köszönhetően pedig a több mint 120 éves magyar filmkincs kiemelkedő archív alkotásai mellett a közelmúlt sikerfilmjeivel is megismerkedhet a közönség a Kapolcs új főterén felállított „Pajta mozgó” filmszínházban.

Részlet a Szörnyek és Sellők előadásból (fotó: Art-színtér)
Jól gondolom, hogy a zöld szemléletet is viszitek tovább a fesztivál alatt?
Kiemelten fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, ezért most is csak az újrapohár projekt keretében lehet fogyasztani. A szelektív hulladékgyűjtés is hangsúlyos, minden apró dologra figyelünk, amivel tisztábban és élhetőbben tarthatjuk a környezetünket.
Hogy álltok a jegyértékesítéssel?
Nincs okunk panaszra. Évek óta jól működik az elővétel, és bérleteseink is nagy számban vannak. Sokan nem egy-egy napra vagy konkrét programra érkeznek, hanem több napra, és több produkcióra is kíváncsiak. Már az egynapos jegyek is elérhetők, és az eddigi eladások alapján úgy látjuk, hogy nagyszámú lesz a látogatottság idén is.
Akár nyugodtan hátra is dőlhetsz?
Azt azért nem, de most még nyugodt vagyok. Természetesen az elmúlt 32 év alatt kialakult egyfajta rend minden tekintetben, a gépezet szinte olajozottan működik. És itt szeretném is megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a csapatnak, akik minden alkalommal kiválóan vizsgáznak, a legbonyolultabb problémákat is maximum 12 perc alatt megoldják. Csak azt sajnálom mindig, hogy bármennyire is szeretném nem fog sikerülni, hogy az összes programot lássam.
Kiemelt kép: Ernhaft Attila (Fotó: Art-Színtér)