A nyár folyamán, júliusban és augusztusban három helyszínen, mintegy 16 Ódry Színpados produkciót láthatnak, ezenkívül drámafoglalkozásokon és workshopon is részt vehetnek az érdeklődők.
A Művészetek Völgyében immáron negyedik alkalommal vendégeskednek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A július 19. és 28. között zajló fesztiválon saját helyszínükön, az SZFE Globe-ban várják a nézőket. Napközben felnőtteknek és gyerekeknek szóló drámafoglalkozásokon és a rendező szakos hallgatók workshopjain vehetnek részt a Völgy lakói, illetve a bábosztály bemutatkozik. Továbbá tizenegy esti színházi előadással (Tűznyelők, Az én szobám, Lakásavató, Amphitryon, Pájinkás János, A falu rossza, Lüszisztraté, Színészbeszéd, Vitéz László 2, Psyché, Yerma) és a Pink Mojos koncertjével színesítik a fesztiválforgatagot. Éjszakánként a Film- és Médiaintézet hallgatóinak vizsgafilmjeit vetítik a csillagos ég alatt, az utolsó napon pedig a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának hallgatóit is vendégül látják.

Jelenet az Amphitryon című előadásból (Fotó: SZFE)
Az Ördögkatlan Fesztiválon, a beremendi kovácsműhelyben Augusztus 1-én utoljára lép fel együtt az idén végzett zenés színész osztály a Zsótér Sándor rendezte Meggyeskert című előadással. Augusztus 3-án délelőtt a legkisebbeket várja a II. éves bábszínész és rendező osztály Mindenki legyen Kufli, Jó éjszakát Kuflik! című bábjátékokkal, este Psyché történetét eleveníti fel Ábel Stella IV. éves színészhallgató, illetve Albert Camus Az idegenjét viszi színpadra Zakariás Máté, aki idén végzett a drámainstruktor osztályban.
A nyári fesztiváldömping zárásaként augusztus 6-án Szegeden, a 29. Thealter vendégeként Szilágyi Eszter Anna díjnyertes darabját, A Nyíregyháza utcát mutatják be az idén végzett zenés színész osztály színésznőivel. A hollandiai magyar roma prostituáltak sorsát feldolgozó dráma ősbemutatóját Novák Eszter rendezte 2018-ban az Ódry Színpadon.
Kiemelt kép: Jelenet a Meggyeskert című előadásból (Fotó: SZFE)