A Gamma Home Entertainment bejelentette, hogy milyen alkotásokat tervez kiadni lemezes változatban május folyamán, és helyet kapott közöttük három olyan film is, amely fontos számunkra: vagy azért, mert magyarok készítették, vagy egy fontos ügy miatt. Mindhárom kiadás május 26-án jelenik meg.
Az egyik Baranyi Benő első nagyjátékfilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások. A romantikus és sci-fi elemeket is tartalmazó vígjáték a házi pálinka és egy kísérleti szer találkozásának furcsa eredményét járja körbe, illetve azt, hogy ez milyen hatással van főhősünkre, Misire (Bálint Előd), aki megpróbálja a helyes vágányra terelni élete szerelvényét. A film DVD és Blu-ray változatokban érkezik, és különböző extrákat (videoklipek, werkfilmek, kimaradt jelenetek, audiokommentár) is kínál.

Bálint előd a film egyik jelenetében (Fotó: Mozinet)
Szintén DVD és Blu-ray formátumokban rakhatjuk fel a polcra a rappelő juhászfiúról, Ádámról (Vilmányi Benett) szóló művet, a Larry-t, amely Bernáth Szilárd erős bemutatkozó rendezése volt. A történet szerint a srác az egykor erőszakos, mára a vallásban menedékre talált és megszelidült édesapjával (Thuróczy Szabolcs) él együtt, és nem találja a helyét, valamint szégyelli, hogy dadog. Aztán rájön, hogy a rap segít neki mindezt feloldani, és Larry művésznéven zenélni kezd, stílusára felfigyelnek és népszerűvé válik, ami elhozhatja számára a kitörést – ehhez azonban rendbe kell raknia az életét. A gyűjtők werkfilmnek, videoklipnek, dalszövegeknek, audiokommentárnak, kisfilmeknek, a rendező kisjátékfilmjeinek (Fizetős nap, Szabadok) és egy beszélgetésnek (Muhi András producerrel, Hartung Dávid operatőrrel) örülhetnek.

Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs a Larry egyik jelenetében (Fotó: Mozinet)
Extrák nélkül ugyan, de az említett napon befut DVD-re és Blu-ray-re A tölgy – Az erdő szíve is. Bár a természetfilmet nem magyar filmes készítette, hanem a Laurent Charbonnier – Michel Seydoux páros, azonban számunkra is fontos üzenetet hordoz a környezet és az élővilág megóvásával kapcsolatban, amit a hazai forgalmazó, a Mozinet azzal támogatott meg, hogy kampányt indított: minden eladott jegy után 100 forintot ajánlott fel az Erdőmentők Alapítványnak, és mivel a film már elérte az 50000 nézőt, ezért több mint 5 millió forint gyűlt össze faültetésre. Néhány moziban még el lehet csípni a nagyvászonra álmodott alkotást, amivel nemcsak csodás élményt kaphattok, de támogathattok is egy hasznos ügyet.

Jelenet A tölgy – Az erdő szívéből (Fotó: Mozinet)
Kiemelt kép: Vilmányi Bennett a Larry-ben (Fotó: Filmtekercs), Jelenet A tölgy – Az erdő szívéből (Fotó: Port.hu), Bálint Előd a Zanoxban (Fotó: Agóra Veszprém Kulturális Központ)