Januárban jubileumok sorát tartja a Kultúrbrigád az Átriumban. Az utolsó félév kezdetekor három előadás is fontos mérföldkőhöz érkezik: az Isteni végjáték 75., Az öldöklés istene 50., a Hannibál tanár úr 25. alkalommal kerül a nézők elé.

Január 14-én 75. alkalommal tölthetünk el egy estét a mindenhatóval, aki Alföldi Róbert bőrébe bújva érkezik az Átrium színpadára, hogy megossza gondolatait a nézőkkel az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól. A több mint három éve töretlen sikerrel futó David Javerbaum-darab a Broadway és a West End után 2020-ban érkezett Budapestre, hogy a Mindenható itthon is rávilágítson az emberek bűneire, és miközben kritikát gyakorol felettük, beismeri saját hibáit is.

Az öldöklés istene című vígjáték 50. előadását január 15-én láthatja a közönség. A magyar származású francia írónő, Yasmina Reza házaspárbaj jellegű darabja leplezetlen őszinteséggel mutatja meg, mennyire törékeny a kifinomult, kispolgári álca, és hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog. Két fiúgyermek összeszólalkozása verekedéssé fajul, amelyben az egyikük megsérül. A gyerekek vitáját a felnőtteknek kell rendezniük, ám az este elején még nem sejtik, hogy az igazi csetepatét ők fogják vívni. A magyar színpadi változat szereplői: Herczeg Adrienn, Péterfy Bori, Hevér Gábor és Pál András.

A Hannibál tanár úr szereplőgárdája (Fotó: Átrium Színház)

Január 16-án, bő egy évvel bemutatása után érkezik 25. előadásához a Hannibál tanár úr. A Fábri Zoltán emblematikus játékfilmjéből, Móra Ferenc szatirikus kisregénye alapján készült előadásban egy középiskolai tanár, Nyúl Béla (Mucsi Zoltán) ikonikussá vált történetét követhetjük végig Vidovszky György rendezésében. A szürke tanár hétköznapi, egyszerű életét forgatja fel az iskolai évkönyvben egy véletlen folytán ártatlanul megjelent történelmi tanulmány: a Hannibál pun hadvezérről szóló írás egy parlamenti felszólalás apropójává válik, így nagy nyilvánosságot kap, az ezt követő események pedig lavinaként sodorják magukkal az óbudai tanárt, aki mindezek ellenére szélmalomharcot vív az igazságáért.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert az Isteni végjáték című darabban (Fotó: Lakatos Péter)