Ma ünnepli 90. születésnapját Harkányi Endre, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja..

Harkányi Endre 1934. március 26-án született, Budapesten. Szüleit fiatalon elvesztette a vészkorszakban, a háború átvészelése után a VIII. kerületben élt, ahol saját bevallása szerint iskolakerülő volt és ideje nagy részét a helyi mozikban mulatta, itt keresett menedétek a problémák elől. Ennek is köszönhette, hogy Radványi Géza 1947-ben bemutatott, mára kultikussá vált filmjében önmagát játszva került először kamera elé, mindössze 13 évesen. Ugyan a rokonok inkább kézzelfogható szakmát szántak neki, de a színháztól és filmektől nem tudott elszakadni, az érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol 1957-ben diplomázott.

Első társulata a debreceni Csokonai Színház volt, majd a budapesti Petőfi Színházhoz szegődött. 1968 és és 77 között a Vígszínház színpadán láthatták a nézők, a következő hét évet a Mikroszkóp, majd a József Attila Színháznál töltötte. 1984-ben tért vissza a Vígszínházba, ami a következő harminc évre otthona és családja lett.

Miklósy György és Harkányi Endre a Láthatatlan légió című darabban (Forrás: Vígszínház Facebook oldala)

Színpadon emlékezetes alakítást nyújtott Melchiades-ként A száz év magányban, Puck-ként a Szentivánéji álomban, Liputyinként az Örödögökben, Podvinecz marsallként a Láthatatlan légióban vagy Rabbiként a Hegedűs a háztetőnben. Sokoldalú játékát a kamerák előtt is kamatoztatta az Aranyborjúban, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című Bacsó Péter rendezésben, vagy a Sorstalanságban, csak hogy néhányat kiemeljünk életművéből.

Kultikus hangját hallva egy nemzetnek jut eszébe Mézga Géza, Bubu a Foxi Maxi tévésorozatból vagy a Keresztespók a Vízipók-csodapók rajzfilmsorozatból, de számos más rajzolt karakternek is hangját adta az évek alatt. Persze a rajzfilmek mellett külföldi színészeket is ő szólaltatott meg, egyik legismertebb szinkronszerepe Danny DeVito volt.

Gazdag életpályáján több neves kitüntetést is hazavihetett, 1962-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták, 1982-ben érdemes, majd 2005-ben kiváló művész lett. 2004-ben neki ítélték az Ajtay Andor-emlékdíjat, a Ruttkai Éva-emlékdíjat és ebben az évben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, majd 2008-ban örökös tag lett a Hallhatatlanok Társulatában. 2010-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, utolsó Vígszínházi évében pedig Harsányi Zsolt-díjjal jutalmazták.

Kiemelt kép: Harkányi Endre (Forrás: 168.hu, Fotó: Bazánth Ivola)