Az M5 kulturális csatornán november 5-én (21:50) lesz látható a Castel Felice, Hamvai Kornél író-műfordító saját színdarabja, melyből Göttinger Pál rendezett előadást 2017-ben Nyíregyházán. A Móricz Zsigmond Színházban bemutatott történelmi mű 1958-ban játszódik, méghozzá a címbe is kiemelt Castel Felice óceánjáró fedélzetén. A hajón “összezsúfolódott 1400 kivándorló között nyolc magyar is utazik, valahol Európa és Ausztrália között, úton az ismeretlenbe, ahol sokadmagukkal neki kell fogniuk új életet kezdeni. Kapcsolatok szövődnek és bomlanak fel, új barátságok és konfliktusok születnek, egy igéző szempár köré történeteket írnak, álmok csalogatnak és hamvadnak el szellemes szópárbajok között… És a hajó, a boldogság ígéretét hordozva egyre csak megy. De az új élet kezdéséhez előbb le kell zárni a régit – ha le lehet egyáltalán.

Ahogy haladnak délnek, az összezártság, a forróság, a bizonytalanság és a tehetetlenség mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, és lassan kibukik: valószínűleg nem ugyanaz elől menekülnek. Tettesek, áldozatok egyaránt lehetnek köztük. Hogy ki kollaboráns, ki ügynök, ki ávós, ki szimpatizáns, ki az, aki csak élni akar… van olyan utas, aki szerint mit számít ez már a világ túlfelén. Valakinek mégis fontos lehet, mert az út felén túl egyszer csak eltűnik az egyik magyar utas. Megölte magát? Megölték? Titka volt? Vagy ő tudta valakiét? Vagy egyszerűen csak vízbe esett az előző esti viharban? Kezdetét veszi a nyomozás, miközben már senki nem bízik senkiben, és már mindenki másra vágyik. Bár odaérhetnének végre. Bár sose érkeznének meg. Bár el se indultak volna.”

Az előadás fő szerepeiben Dengyel Ivánt, Illyés Ákost, Jenei Juditot, Kosik Anitát, Pregitzer Fruzsinát, Széles Zitát, Tóth Károlyt és Vicei Zsoltot láthatjuk november 5-én este az M5-ön.

Kiemelt kép: Jelenet a Castel Felice című előadásból (fotó: ezahir.hu)