Október 17-én visszatér Eötvös Péter Valuska című operája az Eiffel Műhelyház színpadára, amely a nemrég irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből készült. Az International Opera Awardson tavaly a legjobb ősbemutató kategóriájában díjazott mű összesen három alkalommal lesz látható, főbb szerepekben Haja Zsolttal, Miksch Adriennnel, Szabóki Tündével és Hábetler Andrással.  

Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaháztól. A Szent István-renddel kitüntetett Kossuth-díjas zeneszerző darabja alapjául az immár friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László 1989-ben megjelent regényét választotta, amiből Tarr Béla korábban Werckmeister harmóniák címmel forgatott filmet.

Eötvös Péter és librettót jegyző alkotótársai – Mezei Mari, valamint Keszthelyi Kinga dramaturg – az opera és a színház műfaját a groteszkkel ötvöző előadást kívántak létrehozni. Varga Bence értő rendezésében a Valuska címszerepét az ősbemutatóhoz hasonlóan Haja Zsolt, a további főszerepeket Miksch Adrienn (Pflaumné), Szabóki Tünde (Tünde), Farkasréti Mária (Parasztasszony), Hábetler András (Tanár úr), Cser Krisztián (Posztókabátos, Katona) és Horváth István (Direktor) formálja meg, Az OPERA Zenekart és Énekkart Szennai Kálmán dirigálja.

Kiemelt kép: Jelenet a Valuska című előadásból (Fotó: Nagy Attila)