Februárban érkezik magyarul a Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjének, Rose Tremainnek legújabb alkotása, a Lily – A bosszú meséje, amely a Times szerint megjelenésekor (2020) az év egyik legjobb könyve volt.
Az 1943-ban született, Whitbread-, Orange-, Dylan Thomas-, Femina Étranger-, James Tait Black- és Giles Cooper-díjas Rose Tremain új regényének főhőse Lily, akit csecsemőként anyja elhagyott, és zsákvászonba csomagolva a Victoria park egyik kapujába tette a véletlenre bízva a sorsát. A kislányra az essexi mocsarakból időnként Londonba tévedő farkasok találnak rá, ám a helyzet nem Romulus és Remus vagy Maugli kedves történetéhez hasonlatos. Az egyik farkas fogával megmarja Lily lábát, aki onnantól kezdve kilencujjú. A vér szagára a falka felüvölt, Lily pedig felsír. A farkasok vonyítását hallva egy rendőr megmenti a gyermeket az állatoktól, majd zuhogó esőben gyalogolva, szinte már lázasan egy árvaházba ér vele. Amikor a Sam Trench nevezetű rendőr két hét múlva visszamegy, hogy megtudakolja, hogy van a gyermek, közlik vele, hogy már nevelőszülőkhöz került.
Lily ezután a Varjútanya nevű helyen nevelkedik a suffolki erdőktől nem messze, egy porlepte, bogáncspihés univerzumban. Nellie nevű anyját, Perkin nevű apját imádja, mint ahogy testvéreit, Árnyék nevű kutyájukat, és a mindig sárgarépa-leheletű lovukat is. Igaz, hamar földművessé kell válnia, és kétkezi munkát végeznie, de Nellie szeretete, ölelései, éneklése, az, hogy megtanítja varrni, és a nehéz körülmények ellenére is mindig dédelgeti, puhasággal béleli ki a kislány tanyabeli napjait. De mi van, ha egy embernek csak pár évnyi boldogság jut az életéből? Lilyt hiába szerette meg annyira nevelőanyja és nevelőapja is, a törvény kötelezi rá őket, hogy vigyék vissza Londonba az árvaházba, akiktől csak „kölcsönbe” kapták a gyermeket. A nevelőszülőktől visszakerült lelenceknek pedig hamar szembesülniük kell azzal a kegyetlenséggel, amely szöges ellentétben áll korábbi, szeretetben töltött éveikkel. Lily pedig bosszút áll ezért.
Rose Tremain: Lily – A bosszú meséje (Fotó: 21. Század Kiadó)
Az időben folyamatosan ugráló történet nem követ szigorú linearitást, hanem úgy tölti ki a réseket, mint a hímzés, amellyel annak idején névadó patrónusát, Lady Mortimert lepte meg a kislány: a fonalat követve, de bizonyos részeket mélyebb tűszúrásokkal, sűrűbb szövéssel emelve ki, bizonyos részekhez pedig lazább öltésekkel visszaugorva. A regény a szerzőre jellemző finom, mégis szókimondó empátiával követi végig Lily sorsát, éppoly érzékenységgel a hirtelen felnőni kénytelen gyermekek iránt, mint annak idején a Gustav-szonátában. Rose Tremain soha nem hagyja cserben olvasóit, mindig magas színvonalon ír, és annyira élénken, hogy a képek teljes technicolor színben pompáznak az oldalakon, szinte halljuk a hangokat, beszívjuk az illatokat, vagy összerándulunk és zihálunk az árvaház borzalmas élményeitől. De szerencsére a történetben mindig a megfelelő pillanatban sejlik fel az írónő gyengéd humora és mérhetetlenül erős életszeretete.
A regény a 21. Század Kiadó gondozásában, Kada Júlia fordításában jelenik meg.
Kiemelt kép: Rose Tremain (Fotó: rosetremain.co.uk)
