Különleges eseménnyel készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: az Újvilág Passió Napok szeptember 3. és 5. között több programmal is várja az érdeklődőket, ráadásul a rendezvényt megelőzi egy versíró pályázat is, amelynek nyerteseit a helyszínen fogják kihirdetni. 

A 14-18 éves korosztályt megcélzó verseny témája a “Megváltás”, az ezzel kapcsolatos verseket augusztus 30-án éjfélig várják a passio2021@kecskemetinemzeti.hu e-mail-címre vagy postai úton a 6000 Kecskemét, Katona József tér 5. címre. A díjazott szerzőket aztán szeptember 3-án, az Újvilág Passió Napok 16 óra 30 perctől kezdődő megnyitóján, a Nagyszínház előcsarnokában hirdetik ki ünnepélyes keretek között. 

Még ugyanezen a napon 17 órakor hagyományörző családi táncház lesz a Nagyszínház előtt, majd 19 óra 30 perctől sor kerül az Újvilág Passió című előadásra a Szentháromság piarista plébániatemplomban. Szeptember 4-én kulisszajárás lesz a teátrumban (10:30-as, 11:30-as és 12:30-as időpontokban is), amit újfent az Újvilág Passió követ este 19 óra 30 perctől. Zárásként szeptember 5-én, 16 órakor a Barátok Együttes Léleksimogató című koncertjére kerül sor a Szent Miklós templomban. 

Az Újvilág Passió Napok minden programja ingyenesen látogatható, de van, amihez regisztrálni kell. További részletek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház hivatalos honlapján

Kiemelt kép: Újvilág Passió (Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)