Július 10-én veszi kezdetét a Kőszegi Várszínház szervezésében megvalósuló Köz-Játék Fesztivál, amelynek keretében a szervezők több mint 50 különféle programmal várják az érdeklődőket.
„Rendkívül fontos számunkra, hogy saját bemutatóink is legyenek. Idén nyáron négy új darabot is színre viszünk. A Kőszegi Várszínház története 1982-ben egy, a kőszegi ostromra emlékező darabbal indult. Újra történelmi drámát mutathattunk be, egy kiváló kamaradarabot A bosszú fogadója címmel, amelyet F. Tóth Benedek írt a felkérésünkre. Óriási sikert aratott május közepén, ezzel vezettük fel a nyári évadunkat. Aki még nem látta, pótolhatja július 14-én és 15-én a Köz-Játék Fesztiválunkon. A történet 1666-ban játszódik, Kőszegen, az egykori Somogyi András-féle fogadóban, a mai Arany Struccban, amely több mint három évszázaddal ezelőtt a Wesselényi-féle összeesküvés kezdetének egyik helyszíne volt” – mesélt Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója a nyár egyik legizgalmasabb előadásáról, amelyben Epres Attila (Wesselényi Ferenc), Bánfalvi Eszter (Széchy Mária), Marton Róbert (Zrínyi Péter) és Csiby Gergely (Frangepán Ferenc) lépnek majd színpadra.
A Kőszegi Várszínház immár hagyományos Köz-Játék Fesztiválját – amelyen nagyszínpadi előadások, gyerek- és zenei programok, kamaraszínházi darabok, kiállítások is lesznek – július 10. és 20. között rendezik meg több helyszínen. A fesztivál nyitó előadása közös produkció a Rózsavölgyi Szalonnal: Laurence Jyl Felső szomszédok című darabja két generáció, két házaspár kíméletlen csatározása egymással. „A régi lakók ötvenesek, s nem igazán viselik el, ha rajtuk kívül még más is lakik a kétszintes, kétlakásos házban. Éppen csak beköltözik a fiatal pár, amikor már az első éjszaka különféle mulatságos, minden szempontból szellemes hadviselést indítanak ellenük a felső szomszédok. Annyira kizökkent a világ, hogy egy ilyen humoros, kedves, érzékeny, és persze a nemzedéki összecsapások ellenére megható darab mindenki szívét megnyitja”, fogalmaz Őze Áron. A szomszédok pedig: Schneider Zoltán és Balázs Andrea, illetve Nyomárkay Zsigmond és László Rebeka eh. A Felső szomszédokat játsszák még július 11-én és 12-én is.
„Idén ünnepeljük Márai Sándor születésének 125. évfordulóját. Ennek kapcsán visszük színpadra Az igazi című regényének színpadi adaptációját – Paczolay Béla rendezésében, Balázsovits Edit, Pető Kata, Haumann Máté, Cserna Antal főszereplésével. Márainak szinte minden mondatában sűrűsödnek az élet legmélyebb gondolatai. Valódi érzelmi esszencia. Néhány szóban is képes felkavaróan pontos képet adni az emberi lélekről. Július 17-én tartjuk a premiert szintén a Köz-Játék Fesztiválon”, említi Pócza Zoltán.
A Kőszegi Várszínház negyedik saját produkciója gyerekeknek szól: a Jurisics, Kőszeg kapitánya pop-up-könyv előadás szerzője Szálinger Balázs, rendezője Kovács Géza, tervezője Trifusz Péter, aki pedig játssza: Lukács Gábor. Egyszemélyes bábelőadás, amelyben hangsúly van azon, hogy a történelmi információkat élményszerűen is át lehet adni – egy színész és egy kihajtogatható könyv által, ez a „pop-up-könyv”.
A Kőszegi Várszínház egyik jelentős eseménye Trifusz Péter képzőművész kiállítása lesz, aki egyben a színház arculattervezője is. A MUNDUS MINOR – Kozmikus utazások a test körül című tárlatot Oroszy Csaba képzőművész nyitja meg a Jurisics-vár Lovagtermében július 10-én. A megnyitón közreműködik Binder Károly zongoraművész és Gergye Krisztián táncművész. „A kozmikus test konkrét képi megragadására nem tettem kísérletet – eleve képtelen vállalkozásnak tartanám –, munkáim azokat a rácsodálkozásokat, az asszociációkat mutatják fel, amelyeket a külső és belső testtájakon tett bolyongások inspiráltak”, mondja Trifusz Péter. Kiállítása augusztus 30-ig látható.
A Köz-Játék Fesztivál idején adják át a közönség szavazatai alapján a Hollósi Frigyes-díjat, amelyet a Kőszegi Várszínház alapított a színművész emlékére, aki csaknem 20 nyáron át szerepelt itt. A díjat 2022-ben Takács Katalin, 2023-ban Schneider Zoltán, 2024-ben Kálid Artúr nyerte el.
Kiemelt kép: A felső szomszédok című darab szereplői (Fotó: Kovács Milán)