Idén ismét megrendezésre kerül a Bartók Tavasz Fesztivál, aminek célja a nemzetközi és hazai zenekultúra népszerűsítése mellett, hogy a hazai és európai partnerintézmények együttműködésével attraktívabb kulturális turisztikai célponttá tegye hazánkat.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek nem mindennapi eseménysorozatként indul újtára Budapesten április 1-jén. A jó idővel együtt olyan előadók érkeznek a fővárosba, mint az amerikai Ramón Vargas, a vertikális tánc mestere, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő zenész-komikus duó Igudesman&Joo, a latin jazz zene kiválósága Arturó Sando, illetve helyet kap a Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő eseményen a magyar könnyűzene számos jeles alakja: Ohnody, Дeva, Saya Noé és Drimba Cristina is. A zene mellett a tánc kedvelői is csemegézhetnek, hiszen fellép majd a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Idén Budapest mellett három nagyvárosban is élvezhetjük a Bartók lenyűgöző életművét bemutató összművészeti fesztivált. A fantasztikus hangulatú produkcióknak Győr, Debrecen és Miskolc ad majd otthont. Káel Csaba, a MÜPA igazgatója és a rendezvénysorozat alapítója szerint: “A Bartók Tavasz életre hívásakor fontos célkitűzésünk volt, hogy a programsorozat fokozatosan országos kiterjedésűvé váljon: szeretnénk arra inspirálni a hazai közönséget és a fesztivál kedvéért külföldről hozzánk látogatókat, hogy kiváló művészeinkhez csatlakozva fedezzék fel Budapest mellett Magyarország gyönyörű nagyvárosait is”. A koncertek és előadások egyaránt fontos részt vállalnak a magyar és nemzetközi kultúra felvirágoztatásában és a kulturális turizmus felerősítésében hazánk tekintetében. Ezeken felül olyan előadókat is szeretnének felvonultatni, akiket csak Debrecenben, Győrben vagy Miskolcon csodálhat meg a nagyközönség.

Pillanatkép a Bandaloop performanszából (Fotó: James Adamson)

Az előadók közül a világhírű Arturo Sandoval, aki nem csak hihetetlen zenei érzékkel, de humoral is fűszerezi koncertjeit, Győrben és Debrencenben találkozhatunk majd. Ramon Vargast, korunk egyik legkiválóbb tenorját a Győri Filharmonikusok kíséretében csodálhatjuk meg. A klasszikus zene két elismerésre méltó alakja, Aleksey Igudesman és Hyung-ki Joo, akik emberek ezreivel kedveltették meg a komolyzenét, Miskolcon és Debrecenben lépnek színpadra.

A Bartók Tavasz fesztivál színes zenei palettája mellett számos táncművészeti alkotással is találkozhatunk. A Győri Balett Lajkó Félix zenéjére született, GisL című performansza, a Szegedi Kortárs Balett Concertója, a Pécsi BalettVasarely-etűdök című előadása és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség című produkciója is helyett kapott a programok között. A nemzetközi oldalt erősíti az amerikai Bandaloop társulat hihetetlen energiával bíró és 22 országban futó műsorszáma, ami formabontó ötletek tárházát foglalja magában. A tánc egy egészen különleges és új oldalát ismerhetjük meg, hihetlen kreatívitással fűszerezve.

A Fesztivál nem csak a felnőttek szórakozását garantálja, hiszen napközben számos gyermek- és családi program várja a kisebbeket, ahol a szülőkkel együtt szabadtéren élvezhetik a közös kikapcsolódást, míg az esti órákban kezdetét veszi a nemzetközi és hazai pop-up és népzene bemutatása.

További információkat és részleteket a Bartók Tavasz weboldalán találhatunk, ahonnan a rendezvénysorozat programtáblája is letölthető.

Kiemelt kép: Jelenet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség című előadásából (Fotó: Nagy Attila)