Június 21. és 23. között rendezik meg a Salföldi Dalföld fesztivált, amelynek népzene, dzsessz és komolyzene is szerepel a kínálatában. Az immár 9. alkalommal jelentkező rendezvényen koncertet ad a Hot Jazz Band és megrendezik a IV. Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozóját is. A programok nem csupán a zenei szerelmeseinek kedveznek majd, hanem a képző-, a tánc- a fotó és a színházművészet kedvelőinek is.

A fesztivál középpontjában a dal áll, emellett évről évre egy mottót is választanak, amely idén a férfi hang. Ehhez mérten a férfiak szerepéről és kihívásairól gondolkodhatunk majd közösen, és zenélni is férfiak fognak. Nádor Koppány Zsombor teológus a változó férfi szerepekről tart előadást Tekintély, érték és felelősség: a posztmodern fogságában címmel. Jelen lesz az 1985-ben alakult Hot Jazz Band, a Duckshell csapata és a Heveder zenekar is érkezik Sepsiszentgyörgyről.

Különböző népek szakrális és népzenéi elevenednek meg a Szent Efrém Férfikar műsorában, akik egészen Indiáig kalauzolnak minket, Észak-Amerikán és Európán át. Koncertet ad a Dresch Vonós Kvartett, illetve a Fanfara Complexa is. A környékbeli táncegyüttesek mutatkoznak be a IV. Balaton-felvidéki Néptáncosok találkozóján, színpadra lép a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Szilágyi Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Koloska Táncegyüttes, a Batsányi Táncegyüttes és a Takácsi Kenderszer Táncegyüttes.

Török László fotóművész kortárs fotográfiai gyűjteményéből is láthatunk válogatást, Szimbiózis címmel, emellett a fesztiválon bemutatják majd Várnagy Kinga Anyanyelve című művét is, amely a Németországba disszidált szinkrontolmács életét dolgozza fel, életrajzi jegyzeteken, fotókommentárokon és személyes interjúkon keresztül.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Salföldi Dalföldről (Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu)