November 21-én kerül a mozikba Bagota Béla első nagyjátékfilmje, a Valan – Az Angyalok földje, amelynek főbb szerepeiben Krisztik Csaba, Nyakó Júlia és az erdélyi magyar színjátszás legnagyobbjai: Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor és Mátray László láthatók.
A skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó thriller főszereplője Péter, aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz, mert minden egyes megmentett lányban a húgát, Julit látja. Juli 22 évvel ezelőtt a romániai forradalom káoszában tűnt el szülővárosukból, Valanból. Péter most kap egy telefonhívást, ami miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, mivel felmerül a gyanú, hogy a hófödte fenyvesek között talált női holttest a húgáé. A nyomozó így útra kel, hogy a Valant fojtogató bűnözés mellett saját magával és a múlt démonaival is megküzdjön.
A film fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya volt, de emellett Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is rögzített a stáb jeleneteket. A mozit Garas Dániel fényképezte, producere Kántor László, zeneszerzője Márkos Albert, vágója Szalai Károly. A Filmalap támogatásával, a Matrix Film gyártásában készült, forgalmazója pedig a Mozinet.
Kiemelt kép: Pál Emőke és Krisztik Csaba (Fotó: Filmvilág blog)