Ma délelőtt sajtótájékoztató keretében engedett bepillantást a Pesti Magyar Színház csapata legújabb bemutatójuk, a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című előadás hangulatába, és a színművészek közreműködésével néhány kulisszatitokra is fény derült. Fejes Endre kisregényének színpadi változatát Nagybaczoni Nagy Kati értelmezésében láthatják majd a nézők április 26-ától a teátrum Sinkovits Színpadán.
A kor hangulatát megidézve, egy látványos oldtimeren érkeztek meg a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című előadás főszereplői a Pesti Magyar Színház elé a sajtótájékoztatót megelőzően. Maga az esemény az előadás színhelyén, a Sinkovits Színpadon vette kezdetét a címadó dal eléneklésével. Ezt követően Murvai Márton, a teátrum színművésze üdvözölte a sajtó képviselőit és felkérte Nagy Viktort, a Pesti Magyar frissen kinevezett igazgatóját, hogy tartsa meg köszöntőjét. A Jászai Mari-díjas rendező arról beszélt, hogy egy igazgató számára igazi öröm, ha egy bemutatásra kerülő darab értékei egybeesnek saját értékrendjével, illetve azzal a hitvallással és jövőképpel, amelyet a teátrum képviselni szeretne. A Jó estét nyár éppen ilyen mű, amely amellett, hogy egyetemes és örök igazságokról fogalmaz, egyszerre szól a közönség szívéhez és elméjéhez is. Hangsúlyozta, hogy a stúdiószínpad a jövőben a modernebb, ám mégis klasszikus előadások színhelye lesz, amelyek egyszerre szórakoztatják és tanítják is a közönséget.

Nagy Viktor (Fotó: Kovács Milán)
Nagybaczoni Nagy Kati, az előadás rendezője méltatta a társulatot, kiemelve felkészültségüket és beszélt arról is, hogy a próbafolyamat alatt jó élmény volt számára megtapasztalni a régi hagyományok szerint gondolkodó alkotóközösség lendületességét és odaadó hozzáállását. Megköszönte a bizalmat Nagy Viktornak, és kiemelte azt is, hogy a darab azért is fontos számára, mert az emberi lélek ösztönös sodrását mutatja be, amellyel próbál a realitástól eltávolodni, erről pedig ma, 2024-ben beszélni kell, hiszen, ha ez nem egészséges módon történik – mint ahogy Fejes Endre regényében sem –, akkor az végzetessé válhat. Fontos, hogy lássuk, ha valakinek segítő kézre van szüksége.
A Mikor hiába… című dalt követően Murvai Márton a főszereplőket kérdezte. A Viktort alakító Pásztor Ádám elmondta, hogy teljesen más színészi eszközökből dolgozik most, mint amit korábban megszokott, mivel intimebb térben, a nézőkhöz közelebb játszanak. Megköszönte, hogy a rendezőnő eleve benne gondolkodott a darab kiválasztását követően, akinek különösen hálás az újabb lehetőségért, hiszen az már a korábbi közös munkáikból is kiderült, hogy egyet gondolnak a színházról. Azt gondolja, hogy az előadás minden korosztályt képes lesz megszólítani, hiszen a felvetett kérdések mindannyiunk életében jelen vannak.

Jenes Kitti (Fotó: Kovács Milán)
A Zsuzsannát alakító Jenes Kitti elmondta, hogy egyre összetettebb és árnyaltabb karakterek megformálására törekszik pályája során, ezért is örül ennek a szerepnek, még ha nehéz feladatot is kapott a Jó estét nyár, jó estét szerelem!-ben. Kiemelte, hogy Nagybaczoni Nagy Katival a próbafolyamat is különleges élmény számára, mivel a rendezőnő minden elképzelését végtelenül pontosan tudta átadni. Kusnyér Annának, aki Katalint alakítja, nincs könnyű dolga, ugyanis vele kezdődik az előadás, az ő karakterének tragédiája idézi elő azokat az elemeket, amelyeket később Viktor beépít a hazugságaiba. Beszélt arról is, hogy a való életben teljesen ellentétes személyiség, mint a karaktere, így nem adta magát számára könnyen a szerep.
Tóth Angelika, aki Ilonaként lesz látható az előadásban, izgalmas kihívásként éli meg a próbafolyamatot, főleg, mert ő az egyelten a lányok közül, aki elsőre nem dől be Viktor mesterkedéseinek, illetve az is érdekes számára, hogy mindössze három rövid jelenetben kell megmutatnia karaktere igazságát. Bodnár Vivien játssza Veronikát, aki igyekezett mélyre nyúlni, hogy ne a szereplő fizikai csúnyaságát domborítsa ki, hanem életének fájdalmait és nyomorúságát tudja megmutatni az előadásban.
A sajtótájékoztató Jenes Kitti szólóprodukciójával ért véget, aki az Egy hófehér lakosztály című dalt énekelte el. A Jó estét nyár, jó estét szerelem premierje április április 26-án lesz, amely a bemutatót követően az évadban még öt alkalommal lesz látható.

Pillanatkép a sajtótájékoztatóról (Fotó: Kovács Milán)
Kiemelt kép: Pásztor Ádám (Fotó: Kovács Milán)