Október 27-én Haláli bábos nap néven tart egész napos rendezvényt a Manna Matiné a B32 Galériában. A szervezők fontosnak tartják, hogy minden korosztály tudjon és merjen beszélni az elmúlásról, így három olyan előadást hívtak el az eseményre, amelyekkel különböző korú nézőket tudnak megszólítani a témában.
Az általános iskola felső tagozatosainak ajánlják a Szilágyi Bálint rendezte Alszanak a halak? című művet, a középiskolásoknak szól a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Tamás könyve című produkciója, a felnőttek pedig a KL Színház Alaine – ideje a meghalásnak című előadása közben merülhetnek el Polcz Alaine életének megrázó részleteiben. A szervezők lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük az előadáson látottakat és hallottakat feldolgozni, ezért a nekik szóló produkciók után szakértők tartanak foglalkozást, illetve beszélgetést számukra.

Jelenet az Alaine – ideje a meghalásnak című előadásból (Fotó: Manna Produkció)
A Haláli bábos nap részletes programja:
10:30 – Tamás könyve (Mesebolt Bábszínház) / Az előadást drámafoglalkozás követi.
17:00 – Alaine – ideje a meghalásnak (KL színház)
19:00 – Ráhangoló – foglalkozás
20:00 – Alszanak a halak (SZFE – Manna)
21:00 – Beszélgetés Révész Renáta pszichológus, gyásztanácsadóval
Kiemelt kép: Jelenet az Alszanak a halak című előadásból (Fotó: Manna Produkció)