Unikális kulturális élményre invitálja a közönséget a Hajdu Szabolcs nevével fémjelzett Látókép Ensemble, a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Budapest Film.

A Kálmán-nap március 14-én a Budapest Film forgalmazásában került a hazai mozikba, amely – a 2016-os Ernelláék Farkaséknál című alkotáshoz hasonlóan – a színpadról került a filmvászonra. Ez adta az ötletet a Látókép Ensemble, a B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Budapest Film számára, hogy lehetőséget adjanak a nézőknek gyors egymásutánban átélni a mozis és a színházi élményt. Április 3-án 19 órakor először a párkapcsolati trilógia középső tagját, a Kálmán-nap moziverzióját vetítik. Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A vetítés után a színpadon folytatódik a történet. A trilógia harmadik darabja, az Egy százalék indián Tankó Erika, Jakab Juli, Pető Kata, Hajdu Szabolcs, Gelányi Imre és Szabó Domokos előadásában az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.

Április 13-án 19 órakor a trilógia első darabja, Hajdu Szabolcs 2016-ban bemutatott, és idén március végétől újra mozikba kerülő, Ernelláék Farkaséknál című alkotást nézheti meg a közönség. A díjnyertes filmben régi és új konfliktusok törnek felszínre, mikor két testvér családja hosszú idő után ismét találkozik: Eszter nővére, Ernella családjával hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. Közvetlenül a vetítés után ismét színpadra lép a társulat – Hajdu Szabolcs, Pető Kata, Földeáki Nóra, Szabó Domokos és Gelányi Imre -, hogy a Kálmán-nap színdarabot adják elő.

Ez a két rendkívüli rendezvény nem csupán két művészeti forma ötvözését kínálja, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a nézők közelebbről megismerhessék a film és a színház kreatív világát. Egy izgalmas utazásra hív mindenkit, aki szereti a művészeteket, és érzi a dráma erejét és szépségét.

Kiemelt kép: Tóth Orsi és Hajdu Szabolcs a Kálmán-nap egyik jelenetében (Fotó: Budapest Film)