Monet egy korábban soha ki nem állított festményét bocsátják árverésre novemberben, New Yorkban. A Le bassin aux nymphéas vagyis Tavirózsás tó című kép becsült értéke több mint 65 millió dollár, azaz 23 milliárd forint.
Az alkotás két méter széles és a festő méltán híres tavirózsákat ábrázoló sorozatának egy eleme. A kép 1917 és 1919 között készülhetett, így Claude Monet kései munkái közé tartozik. A festő egész életében a színek és fények bűvöletében élt, ezáltal ragadja meg a természet múlandóságát ezen festményében is. A műalkotás korábban ötven éven át egy család tulajdonában állt, soha nem állították ki és még árverésre sem bocsátották. A Tavirózsás tó című képre november 9-én, a Christie’s XX. századi munkákat felsorakoztató New York-i aukcióján lehet majd licitálni. 2018-ban Monet egy másik tavirózsás képe 84,7 millió dollárért, azaz 30 milliárd forintért kelt el.
Kiemelt kép: Claude Monet, Le bassin aux nymphéas (Fotó: christies.com)