Péntek este harmadik alkalommal vette kezdetét a Kőfeszt – A Szabad Táncház a Káli-medencében.

A nem titkoltan hagyományteremtést zászlójára tűző rendezvényt Csúri Ákos ötletgazda-alapító nyitotta meg a kővágóörsi Botond Pajtában. A köszöntő után a korábbi KŐFESZT-es programok ikonikus és népszerű, de sajnos már köztünk nem élő művészeiről, Sára Ferencről, Éri Péterről és Toni Rudolfról emlékeztek meg egy hozzájuk méltó filmvetítéssel.

Nagypál Anett, Kádár Ignác és a fesztivál Lady Hideg Anna néni (fotó: Steindl Gabriella)

A megható megemlékezés után a TITITÁ Táncműhely lelkes és nagyszámú csapatának kalotaszegi örömtánca következett, amelyhez a talpalávalót Pál István Szalonna, és a Veszélyes banda húzta. Majd Kádár Ignác, az esti táncházak házigazdája vette át az irányítást, aki bemelegítésként A Fesztivál Lady nevet viselő Hideg Anna nénivel, és az egyre nagyobb létszámú közönséggel nótázott, ami után pedig kezdetét vette a minden résztvevő által legjobban várt program: a hajnalig tartó táncház.

A rendezvénysorozat a Duna Aszfalt és a Kőkút Kert Vendéglő támogatásával jött létre.

Nyitókép: Táncház a kővágóörsi Botond Pajtában (Fotó: Steindl Gabriella)