Jules Gabriel Verne, azaz Verne Gyula 1873-ban megjelent, és az egész világon népszerűvé vált kalandregényéhez szerzett zenét és írt dalszövegeket Csorba Lóránt, a Lóci játszik zenekar frontembere. A Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 18-án debütáló darab, a 80 nap alatt a Föld körül egyik főhősét alakító közkedvelt színésszel, Hirtling Istvánnal beszélgettünk a próbafolyamat közben.

A népszerű mű színpadi verziójának meghatározása: zenés káosz. Mit jelent ez konkrétan?

Először is azt, hogy van egy egészen különleges és rendkívüli zeneszerzője és dalszöveg írója ennek az előadásnak: Csorba Lóránt. Aki játszik és hozza a zenekarát is. Ő megírta dalokban és zenékben ezt a fantasztikus Verne regényt. Teljesen lenyűgözött már az első pillanatban, amikor meghallottam az elkészült dalokat, hogy ez a fiatalember tele van fantáziával, inspirációval, aki saját bevallása szerint régen írt új dalt, de most hogy megkapta erre a darabra a felkérést nagy lendülettel vetette bele magát a munkába és a Divinyi Réka által készített színpadi változatot megzenésítette. Az elkészült szövegkönyv adja az előadás gerincét, mert nem akarunk minden apró momentumot megmutatni, hiszen ez mégiscsak egy koncertszínházi előadás, zenekarral a színpadon. Szóval, tulajdonképpen ez az egész egy jó értelemben vett nagy káosz, de rendezett zenés káosz.

121 szerep elevenedik meg majd a színpadon, te ebből hányat játszol?

Hárman vagyunk a Vígszínházból: Karácsonyi Zoli, Szántó Balázs és én, mi játszuk Fogg, Passepartout, és Fix szerepeit. Hét rendkívül tehetséges és lelkes egyetemi hallgató, akik Novák Eszter és Selmeczi György osztályába járnak, ők alakítják az összes többi karaktert, a klub igazgatótól kezdve a halott rádzsán keresztül az összes mellékszerepet, sőt ők jelenítik meg az összes közlekedési eszközt, elefánttól a jégvitorlásig. Szinte megszámlálhatatlan, hogy hány szerepük van, a szövegpéldány elején csak ez a felsorolás  3 oldal. Ámulva nézem, ahogy ők eligazodnak a saját szerepeik között, hogy tudják követni az egészet. Így tízen próbáljuk ezt a mesét életrekelteni a színpadon. És természetesen Lóci is most aztán igazán kiélheti a színpadi, eddig „elfojtott szereplési vágyát”, mert nemcsak megírta a zenéket, nemcsak megírta a versszövegeket, hanem ő is velünk játszik a színpadon, mint Verne Gyula időnként közbeszól és rendet rak, eligazítja a szereplőket.

Akkor, ha jól értem, az egész egy óriási kaland?

Tulajdonképpen igen. Egy izgalmas, jó játék, egy nagy kaland. Az, hogy zenés káosz az elnevezése, abban az is közrejátszik, hogy nagyon sok mindent bízunk a fantáziára és az absztrakciókra. Itt egy-két gesztusból jön létre egy elefánt, különböző gesztusokból jön majd létre a cirkusz és így tovább. Remélem a nézők a zene és a játék mellett ezt is élvezik majd, hogy milyen egyszerű eszközökkel lehet nagyszerű pillanatokat teremteni.

Szőlőskei Tímea, Hirtling István és Vadász Gábor az Életrevalók című előadásban (Fotó: Játékszín)

Másképp viszonyulsz egy szabadtéri színpadhoz, mint a kőszínházhoz?

Ha jó a feladat, és a társaság, ha jó hangulatban folyik a munka, mint ahogyan most is, akkor tulajdonképpen nem számít, hogy hol van és milyen a színpad. Az elmúlt években sok előadással voltunk szabadtereken, az ország számos pontján, így a Városmajorban is. A nyár speciális időszak, egy színésznek ekkor van ideje és lehetősége feltöltődni, nem mindegy, hogy milyen előadásra „áldozza” fel ezt az időszakot. Mert többnyire jó hangulatú, könnyed darabok készülnek elő ilyenkor, de sokkal feszítettebb a tempó. Öt hét alatt kell összerakni a nulláról egy komplett, teljesen új előadást. Én most mindent félretettem, és csak erre a darabra koncentrálok.

Felhőtlen szórakozás, vagy azért lesz min agyalni is?

Maga az eredeti regény is abba a kategóriába tartozik, amely nem akart mindenképpen világmegváltó gondolatokat boncolgatni, de mégis belecsempészett sok fontos társadalmi és emberi kérdést Verne. A mű keletkezése korában, a XIX. században, lehet, hogy technikailag kevésbé volt fejlett a világ, de sajnos be kell látni, hogy azóta sem javult az emberiség, semmilyen korábbi vagy közbenső tapasztalatból nem okult. Tehát ma ugyanúgy beszélünk diszkriminációról, női emancipációról és háborúkról. Az emberi gyarlóság és esztelenség úgy tűnik, hogy örök. Soha nem gondoltam, hogy ilyen közel hozzánk ilyen súlyos háború pusztíthat, mint ami most zajlik.

Sok idő, munka és energia van a darabban, luxus lenne, ha a Városmajori bemutató után nem élne tovább. Lehet tudni, hogy mi lesz a sorsa?

Igen, ez valóban így van, sokan, sok munkát és energiát teszünk bele. A tervek szerint a következő évadtól a Pesti Színházban kerül műsorra. Ez a koprodukció Magács László ötletéből született, aki már korábban is készített két, hasonló koncertszínházi előadást. Az a remény éltet minket, hogy ez a műfaj egyre népszerűbbé vált az elmúlt években. De ha abból indulok ki, hogy a Lóci játszik zenekarnak mekkora rajongótábora van, akkor talán nem ok nélkül bízom benne, hogy ők erre az előadásra is kíváncsiak lesznek. Többek között az én két gyerekem is nagy rajongója, és tőlük tudom, hogy ahogy ők is, Lóci is a Városmajorba járt gimnáziumba. Úgyhogy minden út a Városmajorba vezet. De az előadás, a díszlet és a technika is úgy készül, hogy könnyen utaztatható legyen.

Hirtling István a Szerelmek városa című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

Szeretsz utazni?

Főleg a családommal, magánemberként, munka miatt már nem annyira. (nevet)

Volt már jó kis kalandod utazás közben?

Rengeteg. Egyszer egy társasutazáson voltam Ázsiában, ahova egy övtáskában vittem magammal az irataimat és a pénzemet. Megálltunk egy benzinkútnál, elmentem a mosdóba. A táskámat feltettem egy tisztának és biztonságosnak tűnő helyre, majd amikor már 200 kilométerrel továbbmentünk, jutott eszembe, hogy otthagytam. Ez 1989-ben történt, amikor még alig volt mobiltelefon. Nagy nehezen sikerült megértetnünk a buszsofőrrel, hogy mi a helyzet, telefonáljon oda és küldjék utánunk a következő járattal. Az övtáska három nap múlva megérkezett az adott kikötőbe, nagyon boldog voltam, amikor végre megkaptam. Minden benne volt, kivéve a pénzemet. Komoly procedúra volt akkoriban, hogy pénzt küldjenek utánam. Elég nagy árat fizettem a mosdóhasználatért, azóta sehol nem teszem le a táskámat. Lehet, hogy akkor őszült meg az első hajszálam. (nevet)

Hét székesfehérvári év után, három éve szerződtél a Vígszínházba. Megtaláltad a számításaidat, jól érzed ott magad?

Igen. 2019-ben Eszenyi Enikő hívott vendégként, Pass Andrea A vándorkutya című darabjába. Nagyon jól sikerült az előadás, a mai napig nagyon szereti a közönség. Enikő ezután szólt, hogy jöjjek. Visszamentem Fehérvárra, mondtam a Jánosnak (Szikora János, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója – A szerk.), hogy a következő évadtól Enikő nem vendégként akar szerződtetni a Vígszínházba. Azt mondta, tudta, hogy ez lesz, és a Vígszínházzal szemben érve sincsen. Így sikeres hét év után, barátságban váltunk el.

Hirtling István és Kovács Patrícia A vándorkutya című előadásban (Fotó: Juhász Éva)

 Mi vár rád ott a következő évadban?

Két bemutatóm lesz, az Egy szerelem három éjszakája, ifj. Vidnyányszky Attila rendezésében, és ahogy említettem a 80 nap alatt a Föld körült is bevisszük. Örülök, hogy a Pesti Színházban lesz, mert eddig ott csak beugróként játszottam. A második félévre is vannak tervek, amelyekről még nem beszélhetek, és a meglévő előadásaim is mennek tovább. Sokszor aggódom, hogy milyen változások és újabb megpróbáltatások jönnek, mert nemcsak nekünk színháziaknak, de a nézőknek is sokkos, ami körülöttünk zajlik. De hálás vagyok és örömmel tölt el, hogy a nézők kitartanak az élő színház mellett, és teltházak előtt játszhatunk. Ez a mi közös örömünk a megbolondult világban.

Kiemelt kép: Hirtling István (fotó: Vígszínház)