Január 15-ig meghosszabbították a Petőfi Irodalmi Múzeum 6–10 évesek számára meghirdetett rajzpályázatának határidejét.

A 200 éve született Petőfi Sándort ábrázoló fotó – amelyet dagerrotípiának hívunk – készítésének körülményeiről még a kutatók sem tudnak teljesen biztosat mondani, de a legvalószínűbb, hogy Petőfi barátja, Egressy Gábor készítette. Egressy színész volt és sokat gondolkodott azon, milyen jó lenne egy gyors eljárás, amivel festőállvány, vászon és ecsetek nélkül megörökíthetnék a színházi próbákat. Nem is csoda, hogy hihetetlenül lelkes lett, amikor meghallotta egy forradalmian új eljárás hírét, melynek segítségével a világ eseményei kevesebb, mint egy perc alatt rögzíthetők. Amint tehette, szerzett egy ilyen masinát, és megvette hozzá a használati útmutatót, ami a felfedezés bejelentése után egy évvel már 20 nyelven kapható volt. Kiderült, hogy a kép elkészítése hatalmas türelmet és önfegyelmet igényel a modelltől, mert csak az látszik rajta, aki mintegy 45 másodpercig teljes, szusszanástalan mozdulatlanságban tud maradni – de Egressy Gábort ez a kihívás cseppet sem ijesztette meg, sőt, még eltökéltebb lett. Elhatározta, hogy elhívja barátját, Petőfit is, hogy együtt próbálják ki, vajon sikerül-e ezzel a technikával néhány látványos színpadi pózt megörökíteni.

Petőfi először egyáltalán nem volt lelkes az ötlettől. Számára mi sem volt természetesebb, mint hogy a portrékat festőkkel és grafikusokkal készítteti el az ember, egyébként is jobban szerette, ha ő mondhatja meg, hogyan örökítsék meg. Egressy Gábor azonban addig győzködte, hogy milyen hasznos lesz, ha saját tükörképüket rögzíthetik és bárkinek megmutathatják, hogy végül Petőfinek is el kellett ismernie, van fantázia és talán üzleti lehetőség is a rekord gyorsaságú képrögzítésben. Bármennyire kényelmetlennek tűnt a 45 másodperces mozdulatlanság a fura automata előtt, végül is kötélnek állt. Az eredmény a híres Petőfi-dagerrotípia lett, amit a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. A kép az idők során megfeketedett, homályossá vált, tudományosan fogalmazva oxidálódási folyamat indult a szélétől befelé, ezért csak nagy fantáziával lehet megsejteni benne Petőfi alakját.

A Petőfi-dagerrotípia (Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)

Erre a történetre épül a PIM általános iskola alsó tagozatos diákjainak szóló pályázata. Képzeljük el, mi van, ha ez alatt a 45 másodperc alatt valaki vagy valakik, valami vagy valamik a háttérben mocorogtak, galibát csináltak, vagy más izgalmas események történtek, csak éppen nem látszanak, mert mindez túl gyorsan zajlott ahhoz, hogy az ősfényképezőgép állóképet készítsen róluk. A pályázat során arra kérik a gyerekeket, rajzolják meg a híres dagerrotípia hátterét a mellékelt lapon és írják is meg a saját történetüket! A legjobb rajzok és történetek elkészítői ingyenes fotó workshopon vehetnek részt, ahol együtt fedezik fel az új Petőfi-kiállítás termeit és saját ősfényképeket készítenek. A PIM az elkészült műveket, a díjazott pályaművekkel együtt külön kiállításban teszi közzé.

A pályaműveket a muzeumped@pim.hu e-mail címre várják, január 15-ig.