A Szegedi Nemzeti Színház gyerekszereplőket keres Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn című musicaljéhez.

A Hegedűs a háztetőn produkciót a tervek szerint 2023. március 17-én mutatja be a szegedi teátrum, Barnák László rendezésében. A főbb szerepekben Borovics Tamás, Szilágyi Annamária, Csorba Kata, Sziládi Hajna, Ács Petra, Szemenyei János, Krausz Gergő és Rédei Roland lesz látható. Az előadáson közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara.

Az intézmény 11. és 14 év közötti lányok jelentkezését várja „Sprince” és „Bjelke” szerepeire. A meghallgatásra egy szabadon választott népdallal, egy szabadon választott műdallal (lehetőleg musicalből) és egy szabadon választott verssel kell felkészülni a jelentkezőknek. A színház zongorakísérőt biztosít a produkciókhoz, a választott anyag megnevezése a jelentkezéskor leadandó.

A meghallgatásra 2022. november 29-én, kedden kerül sor 16 óra 30 perctől a Szegedi Nemzeti Színház Balett-termében, a próbaidőszak pedig december 20-ától indul. A részvételi szándékot legkésőbb november 25-éig lehet jelezni fényképes önéletrajz csatolásával Pávleti Szilvia művészeti titkárnál, az opera.titkar@szinhaz.szeged.hu e-mail címen.

Kiemelt kép: Szegedi Nemzeti Színház (Fotó: szinhaz.online)