Május 29-én a hagyományokhoz híven ismét megrendezi a Nemzeti Színház a Gyermeknapi Kölyöknapot, ahol előadásokkal, madár- és állatbemutatókkal, táncházzal és játékokkal várják a családokat.
A Gobbi Hilda Színpadon 10 órától lesz látható a SziluArt Műhely A holdbeli csónakos című összművészeti előadása, a zenét a Csillagfröccs zenekar szolgáltatja. A SziluArt Műhely 18 év alatti fiatalok tehetséggondozásával foglalkozik, emellett minden évben megvalósítanak egy új színpadi produkciót. A darab választása alkalmazkodik a résztvevő diákok életkorához, képességeihez és ahhoz, hogy milyen morális vagy egyéb ismeret elsajátítására van éppen szükségük a növendékeknek. Tavaly Weöres Sándor A holdbeli csónakos című művét vitték színre, amelyben benne rejlik a felnőtté válás folyamatának üzenete, valamint a valódi boldogság keresése és annak a kérdése, hogyan találjuk meg saját utunkat az életben. Az előadás egyben lemezbemutató koncertnek is tekinthető, hiszen ekkor debütálnak az előadásban elhangzó szebbnél szebb dalok a különböző zenemegosztó felületeken, az előadás nézőit pedig egy-egy „virtuális albummal” ajándékozzák meg: a Kölyöknap valamennyi látogatója egyetlen kattintással, egy QR-kód segítségével elsőként juthat hozzá ehhez a szívet melengető zenei anyaghoz. Az előadás megtekintése ingyenes, de előzetes regisztráció hoz kötött, amelyet a regisztracio@nemzetiszinhaz.hu e-mailcímen lehet megtenni.
A Hajóorrban – rossz idő esetén a színház épületében – 11 órától Katona Kinga színművész részleteket ad elő az Éden földön című előadásból, majd Glavanovics Tamás vezetésével különleges madár- és állatbemutatóra kerül sor. Délben a Zuglói Arany János Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos diákjaival, valamint Kálna Natália és zenekara kíséretével néptánc bemutatón és táncházon vehetnek részt a kicsik és szüleik, de a szervezők egyéb interaktív programokkal, játékos fejtörőkkel is készülnek.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Nemzeti Színház Gyermeknapi Kölyöknap rendezvényéről (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)