„Gyakran elfelejtjük, hogy a színészi pálya hosszú” – interjú Medveczky Balázzsal

Medveczky Balázs három évvel ezelőtt, az egyetemi gyakorlati időszakban került a Vígszínházhoz. A közönség olyan előadásokban láthatta mint a töretlen sikerrel futó A Pál utcai fiúk, amiben sokáig Cselét alakította, majd a legutóbbi évad végén Boka szerepébe ugrott be. Játszotta A Dzsungel könyve főszerepét, az újabb előadások közül pedig a Lóvátett lovagokban és a Háború és békében is színpadra állt. A következő színházi idényt azonban már nem a fővárosban, hanem a Szegedi Nemzeti Színház művészeként kezdi. Medveczky Balázzsal beszélgettünk a váltás hátteréről, a színészi pályájáról és arról, milyen előadásokban láthatjuk őt hamarosan.

Nem hosszabbítottad meg a szerződésed a Vígszínháznál. Miért döntöttél így?

2015 tavasza óta dolgoztam a Vígszínháznál, a gyakorlati évek után lettem társulati tag, és amikor tárgyaltunk arról, hogy meghosszabbítom-e az egyéves szerződésemet, akkor úgy döntöttem, hogy nem fogom. A legegyszerűbben talán úgy tudom megfogalmazni, hogy másra vágytam, és ez független a Vígtől, egy helyen nem lehet megtanulni ezt a szakmát.

Visszatekintve az elmúlt pár évre, nem látok nagy különbséget magamon, nyilván fejlődtem, ezt mondják is, de messze nem érzem azt, amit sokan, hogy kijönnek az egyetemről és ők már színészek, készen vannak. Miközben egy színész sosem lehet kész, nem elégedhetsz meg magaddal csak azért, mert most sikeres vagy, rajonganak érted. Még csak most kezdtem el igazán tanulni, és hiszem, hogy jót fog tenni a vidéki lét, az új város, az hogy új embereket, új rendezői szemléletet ismerhetek meg. Nem csak szakmailag, emberileg is érni, fejlődni, változni fogok.

A Szegedi Nemzeti Színház tagja leszel, ahol nemrég volt igazgatóváltás. Az új vezetés keresett meg?

Régóta érett bennem a gondolat, hogy valami mást kellene csinálnom, maradni a színészi pályán, de mégis mást. Először úgy nézett ki, hogy szabadúszó leszek, lett is két projekt, az egyik a Valahol Európában, Szegeden, ahova Szőcs Artúr, a rendező hívott meg vendégművészként a főszerepre, hogy játsszam el Hosszút. A másik viszont emiatt sajnos nem jött össze. Ezek után mondtam fel a Vígben, majd másfél-két héttel később keresett meg a Szegedi Nemzeti Színház új igazgatója, Barnák László és utána a drámatagozat új vezetője, Horgas Ádám.

Megtudták, hogy felmondtál?

Jó kérdés, ebbe nagyon nem is gondoltam bele. Lehet, hogy véletlen volt, nem tudom, de nem is számít, izgatottan várom az új évadot. Nagy változás lesz, hogy kevesebbet fogok játszani, mint korábban, legfeljebb havonta 15-16 alkalommal, persze pontos számot előre nem tudok mondani. Ez viszont sokkal egészségesebb lesz, mint ami a Vígben volt, mert havonta 28-30 előadást csinálni, még fiatalon, jó kondival is egészen megterhelő és fárasztó. Nem volt jó érzés így játszani, és inkább legyen kevesebb előadásom egy hónapban, de ne legyen monoton.

Milyen előadásaid lesznek jövőre? Kikkel fogsz dolgozni?

Horgas Ádám rendezi A szentivánéji álmot, Oberon, az egyik mesterember leszek benne, augusztus végén kezdjük a próbákat, Alföldi Róbert pedig majd évad végén állítja színpadra az Álszentek összeesküvését, ebben is játszom és dolgozni fogok például még Vidovszky Györggyel is.

A Valahol Európában decemberi bemutató lesz. A dalaimban vannak egészen magas hangok, ezért már tavasszal elkezdtünk készülni rá Bagó Gizella tanárnővel, aki tényleg csodákra képes. Már öt alkalom után éreztem a változást. Olyan gondolati trükköket tanít, amikkel tényleg jobban tudsz énekelni. Pár éve még nem szerettem volna zenés színházzal foglalkozni, valahogy azt éreztem, hogy a próza az a nagy feladat, amivel nekem dolgom van, de rá kellett jönnöm, hogy a zenés se gyerekjáték. Elbizakodott voltam magammal, már belátom. Most viszont ki lesz használva a muzikalitásom.

Azt talán kevesen tudják, hogy zenész családban születtél. Mit szóltak a szüleid ahhoz, hogy Szegedet választottad?

Már a nagyszüleim is zenészek voltak, ők alapították a Magyar Rádió Gyermekkórusát. Anyukám és apukám pedig mindketten karmesterek. Elmeséltem nekik mindent, töviről hegyire, hogy miért hoztam meg ezt a döntést, és azt mondták, ők akkor boldogok, ha én az vagyok. Persze láttam apukám arcán a szomorúságot, de támogatnak, teljes mértékben. Nekik köszönhetek mindent, a művészet, a zene, a ritmus szeretetét, és azt is hogy van hozzá érzékem.

Milyen hangszeren játszol?

Dobolok, ez a kedvencem, de tudok egy kicsit zongorázni is, sajnos nem olyan jól, ahogyan megtanulhattam volna, ezt utólag már sajnálom. A dob viszont az igazi kikapcsolódás számomra, van hogy csak elvonulok, és dobolok órákon át, meditatív állapotba kerülök, kitisztít és feltölt. A dobfelszerelésem nem fér el az albérletben, és amúgy is, meggyűlölnének a szomszédok (nevet). A nagyszüleim házában, ami fent van Budán, anyukám létrehozott egy közösségi teret Budai Művészház néven. Gyerekeket tanítanak balettre, zenélni, rajzolni, mindenféle dologra. Itt van egy szobában a dobszerkóm.

Ilyen családi háttérrel nem fordult meg a fejedben, hogy akárcsak egy-két évre, a színészet helyett most inkább zenélj?

Nem volt kérdés, hogy a színészi pályán maradok, nem vagyok ahhoz elég képzett, hogy csak a zenével foglalkozhassam. A színház az biztos, csak előnyt jelent, hogy van ritmusérzékem, és az is, hogy hat évig táncoltam a Balettintézetben. Rengeteg mindent megalapozott a testemen, és nem csak az izmokra gondolok, hanem például a mozgáskoordinációra és arra, hogy mindenféle műfajban kipróbálhattuk magunkat.

Miért jöttél el a Balettintézetből?

Elküldtek a lábfejem miatt. Nem tudtam eléggé lefeszíteni. A mai napig egy nagyon szigorú rendszer szerint működik az Intézet, és én testi adottság miatt nem tudtam elérni azt a szintet, ami ott elvárás. Amikor eljöttem, nagyon szomorú voltam, és amikor az egyik mesterem, Macher Szilárd felajánlotta, hogy menjek át moderntánc szakra, akkor már nem akartam tovább csinálni, nem éreztem jól magam.

Elkezdtem helyette kortárstáncolni és visszagondolva, ott nyíltam meg. Egészen addig visszafogott gyerek voltam, és mivel a kortárstánc az egyik legszabadabb a művészeten belül, három év alatt rengeteget fejlődtem és ez idő alatt ismerkedtem meg a színészettel. Bekerültem egy musical társulatba, énekelgettem, jártam Földessy Margithoz másfél-két évig, és annyira megszerettem ezt az egészet, hogy éreztem – miközben imádtam táncolni -, hogy én másféle kifejezési módot is szeretnék használni.

Mindent, amit az elmúlt 25 évemben tanultam, akár szakmailag, akár emberileg, azt mind tudtam eddig kamatoztatni. Ebből a szempontból szerencsés vagyok.

Budapestiként nem volt benned félsz, hogy elszerződsz és ezzel elesel lehetőségektől?

Nagyon sok a tévhit ezzel kapcsolatban – mondom ezt én, pesti gyerekként, pesti színészként. Mondják: ha lemész vidékre, ott ragadsz. Miért? Fölszedik a síneket? Sokan azt gondolják, hogy a színházi világ úgy épül fel mint egy piramis, alul van a „vidék”, és a csúcsán Budapest, mint a minőség fellegvára. Szerintem ez nincs így. Miskolcon van szerintem most például az ország egyik legjobb színháza.

Válaszolva a kérdésedre, ha félsz nem is volt, de nem tudom elképzelni azt, hogy én huzamosabb ideig ne Budapesten éljek. Itt van a családom, itt vannak a barátaim, viszont most pont ezért volt szükségem arra, hogy kijöjjek a komfortzónámból, hogy még önállóbb legyek, és mikor próbáljam ezt ki, ha nem 25 évesen. Később, amikor már családom lesz, mert szeretnék, akkor sokkal nagyobb felelősség, sokkal nagyobb súlyú döntés vidékre szerződni. Most sem volt könnyű meghozni ezt a döntést, ezért is büszke vagyok rá. Hadd próbáljam ki magam ott, ahol nem tudom mi vár rám.

Előfordulhat mégis, hogy annyira összejönnek a dolgok, hogy maradsz hosszabb ideig Szegeden?

Persze, lehet hogy két év lesz, de lehet hogy öt, addig maradok, amíg jól érzem magam. Tartom majd a kapcsolatot mindenkivel, barátokkal, kollégákkal, és bárhogyan is alakul, nem leszek semmivel sem elkésve. Nagyra becsült, általam is tisztelt színészek mondták, hogy ebben a szakmában gyakran elfelejtjük, hogy a színészi pálya hosszú. Van idő. Valahogy mindenki egyből akar mindent, és magamon, a környezetemen is megtapasztaltam ezt: hogy sikeres, ismert legyen, ez a fontos, az hogy még jobb legyen, csak másodlagos. Nyilván ez is alkat kérdése, kit mi éltet, én tanulni, fejlődni szeretnék. Fejlődtem a Vígben, hálás vagyok ezért (Eszenyi) Enikőnek is, de most másra van szükségem.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Puska Judit