Ma ünnepli 70. születésnapját Gyabronka József Jászai Mari-díjas színész.
Gyabronka József 1953. május 14-én született Budapesten. Először a gimnáziumi tanulmányai alatt került kapcsolatba a színészettel, 1969 és 1971 között szerepelt is a Pinceszínházban. 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahonnan a Madách Színház társulatához szegődött. Ezt követően 1991 és 1993 között Montréalban játszott, majd 1994-től kezdően egészen 1999-ig a győri Nemzeti Színház tagja volt. 1999-ben csatlakozott a Bárka Színházhoz, és 2002-ben távozott, hogy a Krétakör Színházhoz csapódjon. 2008-tól szabadúszó. Eddigi pályafutása során szinte minden klasszikusban megfordult, felsorolni is nehéz lenne a repertoárját, hiszen alig akad olyan szerző, akinek legalább egy művében nem szerepelt. Jelenleg az Örkény István Színházban (A várományos), az Átriumban (Hannibál tanár úr, 12 dühös ember) és a Katona József Színházban (Dante: Pokol) találkozhat vele a közönség.

Gyabronka József a 12 dühös ember című előadásban (Fotó: Mészáros Csaba/Átrium)
A színpad mellett alkalmanként felbukkan játékfilmekben és tévéfilmekben (Sorstalanság, Utóélet, Kincsem, Curtiz, Apró mesék), valamint sorozatokban (Családi kör, Egynyári kaland, A besúgó, A Király) is, de jelentős a szinkronizálás terén végzett munkássága is. Az Internetes Szinkron Adatbázis statisztikái szerint többek között 400 szerep köthető a nevéhez, olyan színészeket szólaltatott meg az évtizedek során, mint Toby Jones, Jason Bateman, Jared Harris, Michael Keaton és William H. Macy. A legemlékezetesebb munkái között tartjuk számon a Csernobil sorozatot (Valerij Legaszov), a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes filmeket (Moriarty professzor), a Hupikék törpikéket (Ügyifogyi) és a South Parkot (Mr. Garrison). Legutóbb Andy Serkis-t szólaltatta meg a netflixes Luther: A lemenő napban.

Gyabronka József és Nagy Ervin a Kincsem című filmben (Fotó: Origo)
Érdemeit 1998-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, amit 2004-ben a POSZT MASZK-díja (legjobb férfi alakítás a Sirályban), 2006-ban pedig a Színikritikusok díja (legjobb férfi főszereplő) követett. 2007-ben a Gundel művészeti díjat ítélték neki oda, és még ugyanebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is. Mindezt 2009-ben a IX. Pécsi Országos Színházi találkozó díja (legjobb férfi főszereplő a Bérháztörténetek 0.1-ért) koronázta meg. Isten éltesse még sokáig!
Kiemelt kép: Gyabronka József (Fotó forrása: jegy.hu)

