Október 30-án este mutatja be a Tesla Teátrum Az újrakezdő című monodrámát. Kocsis István műve Bethlen Kata, a töretlen hitű, tragikus életutat bejárt valós történelmi személy története. A reformáció híres-hírhedt nagyasszonya ebben a drámában istent vallatja sorsának alakulásáról. Két férjet és hat gyermekét temette el fiatalon, eközben a kiemelkedő műveltségű nő folyamatosan küzdelemre kényszerült. Hitének megtartásáért templomot, könyvtárat építtetett, szegény sorsú, tehetséges gyermekeket taníttatott.

Kocsis István színpadi műve a hit, a nemzeti értékek rendíthetetlen felvállalásának példázata. Nemcsak az emberi természet legyőzhetetlenségéről, a szabadság védelmének szükségességéről szól, hanem meggyőzi a nézőket arról is, hogy a legszörnyűbb csapások után érdemes, és újra is kell kezdeni. A kétfelvonásos monodráma rendezője a Tesla Teátrum alapító-művészeti vezetője, Vas-Zoltán Iván, Bethlen Katát pedig Gubík Ági játssza. Az előadások helyszíne kivételes módon nem a Teslában hanem a Fészek Művészklubban lesz.

A teátrum az előadást Spányik Éva színésznő elmékének ajánlja, akinek egyik fontos színpadi szerepe volt Árva Bethlen Kata.

Kiemelt kép: Az előadás szórólapja (fotó: Tesla Teátrum)