A legjobb dolgokon bőgni kell jelen esetben nem egy konyhafilozófiának betudható mindennapos bölcsesség, parafrázis, hanem Grosan Cristina legutóbbi filmjének a címe. Hogyha pedig egy alkotás már a titulusával felkelti az ember érdeklődését, akkor arra akarva-akaratlanul többen felfigyelnek. Az eddig rövidfilmeket (például a Sputnik vagy éppen az Alakítás folyamatban) készítő Grosan kvázi egy Samuel Beckett: Godot-ra várva adaptációban csillogtathatta meg szakmabéli tudását – mindössze jelen esetben nem Godot-ra, hanem egy hullaszállítóra kell várniuk főhőseinknek.
A történet szerint Maja (akit Rainer-Micsinyei Nóra alakít, Grosan mellett a másik forgatókönyvíró) teljesen átlagos, hétköznapi életet él. Nincs oka panaszkodni, megy rendesen a mókuskerék, és elmondása szerint boldog is. Egyszer vacsorát vinne távoli rokonához, a gond viszont csak az, hogy ez a rokon már rég halott és ott fekszik mozdulatlan a földön. Maja értesíti a hatóságokat, akik azt mondják nekik, hogy addig ne hagyja el a lakást, ameddig a hullaszállítók meg nem érkeznek. A hullaszállítók viszont nem akaródznak megérkezni. Maja, gyerekkori barátnőjével, Sárával (Huzella Júlia) egyetemben becsületesen várni kezd, közben viszont ösztönösen is végiggondolja addigi életét, és megkérdőjelezi az eddig tényként vagy sziklaszilárdnak hitt válaszokat. A legjobb dolgokon bőgni kell január 20-án debütál majd a Netflixen, egyszerre Felméri Cecília Spirál című filmjével.
Kiemelt kép: Rainer-Micsinyei Nóra – A legjobb dolgokon bőgni kell (Fotó: Színház.online)