Január 17-én Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében, két nappal később pedig Pécsett, a Kodály Központban ad közös koncertet a Grammy-díjas Augustin Hadelich hegedűművész és a Concerto Budapest: az esten Mendelssohn hegedűversenye mellett Franz Schubert 3. D-dúr szimfóniája és Csajkovszkij 4. f-moll szimfóniája csendül fel.
A koncert műsorának összeállításakor azt tartották szem előtt, hogy a repertoáron olyan művek szerepeljenek, amelyek meghatározók voltak a szerzőik számára. Mendelssohn alkotása a hegedűverseny-irodalom egyik meghatározó darabja. A kompozíció előtt és után egy-egy szimfónia hangzik el Keller András vezényletével a mű születésekor alig 18 esztendős Schuberttől, valamint a 38 éves, de már ekkor is ősz és borús kedélyű Csajkovszkijtól. Schubert 3. szimfóniája ifjonti derűt és könnyedséget áraszt, míg az orosz zeneszerző 4. szimfóniáját nemcsak az utókor, de már maga az alkotó is a sors, az emberre ránehezedő fátum fogalmával kapcsolta össze. Csajkovszkij szimfóniái között ez volt az első sorsszimfónia, amelyben a saját sorsával való hadakozást is megjelenítette, és amelynek az élményanyaga az alkotó nem sokkal korábbi, gyorsan köttetett és hamar felbomlott házasságából táplálkozik.
A Concerto Budapest szólistája ezúttal a világ legnagyobb koncerttermeinek ünnepelt vendége, a német szülők gyermekeként Olaszországban született, ma amerikai állampolgársággal is rendelkező, Grammy-díjas Augustin Hadelich lesz.
Kiemelt kép: Augustin Hadelich (Fotó: Suxiao Yang)

