Ma ünnepli 60. születésnapját Götz Anna színésznő.
Budapesten született, díszlettervező édesapja mellett a szakma apró részleteibe is belelátott, szinte egyértelmű volt, hogy milyen irányban tanul tovább. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályába járt, pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, majd 15 év társulati tagság után lett szabadúszó. A közönség a Nyolc évszak című televíziós sorozatban zárta a szívébe, amelyben Borbás Brigittát alakította, aki kitartóan küzdött színésznői álmaiért. Nevéhez rengeteg sikeres szerep fűződik, többek között Iluska, a János vitézben, Rosalinda az Ahogy tetszikben, vagy Mariska a Vőlegény című előadásban. Játék- és televíziós filmszerepei mellett, a szinkronszerepei is jelentősek: Katharina Böhmnek a Guldenburgok örökségében, Helen Huntnak pedig a Mi kell a nőnek? című ikonikus filmben kölcsönözte a hangját.
Jelenleg egy Neil Simon darabban, az Ölelj át!-ban nyújt lehengerlő alakítást, az általa vezetett Vidám Színpadon. Színházigazgatói ambíciói korábban soha nem voltak, párja, Böröndi Tamás tragikus halála után vette át a teátrum vezetését. A nehézségek ellenére a színház nem csak talpra állt, hanem meg is újult, és frissebb, lendületesebb repertoárral várja a közönséget. Anna nem titkolja, hogy komoly tanulási folyamat áll mögötte, hiszen a színházzal kapcsolatban minden felelősség az övé. Szerencsére megbízható segítői vannak, hiszen csak olyan kollégák és munkatársak veszik körül, akik számára szintén kiemelten fontos a Vidám Színpad. Erőt a Böröndi Tamással eltöltött közös tíz évükből merít, ahogy fogalmaz: „az a szeretet, amit mi adtunk egymásnak, az örökre elvehetetlen”.
Isten éltesse sokáig!
Kiemelt kép: Götz Anna (fotó: Vidám Színpad)