Ma ünnepli 75. születésnapját Gór Nagy Mária, Thália emlékgyűrűvel és Déryné-díjjal kitüntetett színművész, az egykori Gór Nagy Mária Színitanoda alapító igazgatója.

Gór Nagy László és Csuka Karolina gyermekeként, Cegléden látta meg a napvilágot. Miután szülővárosában leérettségizett, felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben végzett Szinetár Miklós osztályában. Osztálytársa volt többek között Balázsovits Lajos, Benedek Miklós, Pálos Zsuzsa és Schütz Ila. Egy évad erejéig a Nemzeti Színház, majd a Thália Színház és az Arizona Színház társulatának tagja volt 1992-ig. Első férjétől, Szurdi Miklós színművész-rendezőtől két fia született, Tamás és András. Házasságuk néhány év után véget ért, ezt követően 1981-ben ismerkedett meg jelenlegi férjével, Gulyás Buda operatőrrel. 1984-ben alapította meg saját színitanodáját: kezdetben egy Rákóczi úti lakásban folyt a tanítás. Mensáros Lászlót és Verebes Istvánt Schubert Éva, Pogány Judit, Koltai Róbert, Szurdi Miklós, Kálloy Molnár Péter és Zsurzs Kati követte a katedrán. A színitanoda 1993-tól államilag elismert végzettséget adó szakközépiskolának számított, ahol Liptai Claudia, Ábel Anita, Farkasházi Réka, Ullmann Mónika, Miller Zoltán és Janza Kata is tanult. 2022-ben jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerleállás után végleg bezárja színitanodáját és a jövőben színházi rendezéssel és tarot-kártya jóslással szeretne foglalkozni. Az ezotéria iránti szenvedélye hosszú évtizedek óta fennáll, látnoki képességeinek köszönhetően több jóslata is beteljesedett.

Pályafutása során egyaránt szerepelt színházi, játék- és tévéfilmes produkciókban. Színpadi szerepei közé tartozik a Légy jó mindhalálig Bellája, a Tartozik és Követel Beatrixe, a Bál a pusztán Julikája, a Fecsegő ékszerek Fannija, a Bánk bán Bendeleiben Izidórája, a Miss Ariozona Bizsuja, a Szép asszonyok egy gazdag házban Nebáncsvirág és Kassziavirág szerepei, a Liolá és a lányok Carminája, vagy a Liliom Muskátnéja.

Több nagy sikerű játékfilmben is feltűnt, mint például A veréb is madár, A Pogány Madonna, a Szerencsés Dániel vagy a Hamis a baba. A tévénézők pedig az Ida regénye, Az ezeregyéjszaka meséi vagy a Zsaruvér és Csigavér I.: a királyné nyakéke című filmekben láthatták, de szerepelt a Szomszédok és a Privát kopó című televíziós filmsorozatokban és a Szeress most! című szappanoperában is.

Munkásságát 1986-ban Thália-emlékgyűrűvel, 1996-ban pedig Déryné-díjjal ismerték el.

Kiemelt kép: Gór Nagy Mária (Fotó: Jegy.hu oldala)