Pásztor Tibor helyett Gömöri András Máté ugrik be május 28-tól a Fat Pig című vígjáték férfi főszerepébe a Karinthy Színházba, ami azért is különösen testhezálló feladat számára, hiszen Gömöri nemcsak népszerű musicalek és a Keresztanyu című sorozat sztárja, de hivatásos testépítő is, aki sportkarrierje kezdete óta küzd a negatív kritikákkal és a külsejére kapott rosszindulatú megjegyzésekkel.
Neil LaBute off-Broadwayről importált, botrányos hírű szatírája, a Fat Pig óriási kritikai és közönségsikerrel robbant be január végén a Karinthy Színház színpadára. A darab kreatív producerei a Budapest Playhouse alkotói, Iványi Árpád és Réti Barnabás, akik már bizonyítottak korábban a Karinthyban azóta is sikeresen futó Stephen King-féle Tortúra című produkcióval. A csapat szándékosan választotta a művet új premierjének, mert sok megosztó témával foglalkozik: testszégyenítés, szépségideál, szexizmus, valamint a hatalom és siker megszerzéséért és megtartásáért vívott harc, hiszen maga a darab is egy molett nő és egy sikeres, sportos fiatal férfi szerelméről szól, akiknek kapcsolata a munkahelyi gúnyolódás céltáblájává válik.
Az alkotók a bemutató óta rengeteg levelet kapnak, így örömmel látják, milyen erős reakciókat vált ki az előadás a nézőkből, ezért június 12-i előadást közönségtalálkozóval együtt hirdetik meg. Az eseményt a Facebookon élőben közvetítik majd, ahol a nézői kérdések megválaszolása mellett Balázs Andrea és Gömöri András Máté mesélnek majd személyes tapasztalataikról is. Az előadás az évad végéig látható Gömöri András Mátéval, a Karinthy Színházban.
Kiemelt kép: Gömöri András Máté (Fotó: jegy.hu)