Ma ünnepli 75. születésnapját George R. R. Martin, amerikai író, forgatókönyvíró, A tűz és jég dala fantasy-sorozat szerzője, akinek munkássága jelentőségét a műfaj művelői közül szinte egyedüliként már-már Tolkienéhoz mérik.

George Raymond Richard Martin Bayonne-ban (New Jersey), 1948. szeptember 20-án látta meg a napvilágot. Már nagyon fiatalon elkezdett írni, első művei rémtörténetek voltak: a környékbeli gyerekeknek adta el fillérekért, általában ő maga olvasta fel őket. Később rajongója (és gyűjtője) lett a képregényeknek: a Fantasztikus Négyes 20. számában megjelentették az akkor középiskolás író levelét. Ez volt az első „írása”, amely nyomtatásban megjelent, és nagy hatással volt rá. A levél keltette reakciók hatására kezdett különböző rajongói magazinoknak írni.

Első novelláját 1970-ben, 21 éves korában adta el a Galaxy magazinnak (1971-ben jelent meg), amelyet továbbiak követtek. A középiskola után főiskolán, újságírói szakon folytatta tanulmányait, ennek befejezése után – lelkiismereti okok miatt – polgári szolgálatot választott, egy jogi tanácsadással foglalkozó alapítványnál dolgozott 1972 és 1974 között. Később sakktornákat felügyelt, majd újságírást tanított a Clarke Főiskolán. Mindezek mellett részmunkaidőben foglalkozott az írással. 1975-ben feleségül vette Gale Burnicket, akitől 1979-ben el is vált, gyermekük nem született A ’70-es évek első felében csak novellákat írt, amelyekkel több Hugo- és Nebula-díjat is nyert. Első regénye Dying of the Light címmel 1977-ben jelent meg (ez a regény magyarul nem olvasható). 1979-től főállású író.

George R. R. Martin (Fotó: Nick Briggs)

1986-ban kezdett dolgozni szerkesztőként a Wild Cards című osztott világ-antológián. A történetek egy olyan világban játszódnak, ahol a második világháború befejezése után felüti fejét egy vírus, amely súlyosan eltorzítja akiket megfertőz, illetve néhány ritka esetben különleges képességekkel ruházza fel őket. Ez az esemény megváltoztatja a történelem menetét is. A sorozatban több neves szerző is közreműködött, sőt maga Martin is írt néhány történetet, amelyek közül soknak a telekinetikus képességgel megáldott Thomas Tudbury a főszereplője. A világot Martin képregényes múltja, valamint az általa vezetett Superworld nevű szuperhősöket felvonultató szerepjáték világában játszott történetek ihlették. A sorozatból magyarul mindösszesen hat (az első három, valamin a 18-20. kötet) jelent meg.

Martin a ’80-as években költözött Hollywoodba, 1986-tól a CBS-nél dolgozott az Alkonyzóna című tévésorozaton. 1987-től a Beauty and the Beast című televíziós sorozat konzultánsa lett, majd 1988-ban producerré, 1989-ben co-executive producerré lépett elő. Ez utóbbi befejezése után Martin továbbra is Hollywoodban maradt: a stúdióknak szállított sorozatötleteket. Saját bevallása szerint jól megélt ebből, viszont az évek alatt mindössze egyetlen ötlete jutott el a pilot fázisig, de abból sem lett sorozat. Elege lett abból, hogy „négy öltönyös fickónak” (a stúdiók embereinek) írja meg ötleteit, ezért visszatért a regényíráshoz. 1996-ban jelent meg A tűz és jég dala című, igen terjedelmes sorozatának első kötete, a Trónok harca. A sorozat egyöntetűen pozitív fogadtatásra lelt az olvasók, a kritikusok, a kiadók és más szerzők részéről egyaránt. A ciklus negyedik kötete, a Varjak lakomája első helyezést ért el a New York Times és a Wall Street Journal könyveladási listáján is. A sorozatból az HBO forgatott nagy sikerű tévésorozatot, amely összesen 8 évadban (73 epizódban) dolgozza fel az epikus fantasysagát. Pontosabban: a történet egy adott ponton utolérte a könyveket, hiszen a hét kötetesre tervezett széria jelenleg az ötödik résznél tart, és bár Martin korábbi ígérete szerint mára már teljessé kellett volna válnia a sorozatnak (a Sárkányok tánca 2011-ben jelent meg!), a hatodik (The Winds of Winter) és a hetedik rész (A Dream of Spring) megjelenése egyelőre kilátásban sincs. A rajongók azonban továbbra is nagy lelkesedéssel várják a könyveket, főleg, mivel a tévésorozat lezárását többen is katasztrofálisnak tartják, így a regényektől várják a jóvátételt.

Így hát ezért is kívánjuk Martinnak, hogy még nagyon sokáig éljen! 

Kiemelt kép: George R. R. Martin 2017-ben, a Hugo-díj átvétele előtt (Fotó: Henry Söderlund)