Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a XIV. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása.

Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbízásából főként a londoni kikötőben megforduló gyapjú után fizetendő vámokat felügyelte. Ez idő alatt írta a szabadságkérelmet, és nyújtotta be jóváhagyásra – állítja a kanadai Richard Green professzor, Chaucer életművének kutatója. Ez lehet az egyetlen ismert dokumentum, amit saját kezűleg írt, ráadásul a dokumentum jelentőségét növeli, hogy a kézírást más fennmaradt, középkori, még meg nem vizsgált írásokkal összevetve rábukkanhatnak még további Chaucer-szövegekre, feljegyzésekre is.

A brit Nemzeti Levéltárban őrzött szabadságkérelmet már 150 éve ismerik. Mindeddig azonban azt feltételezték, hogy egy írnok vethette papírra. Green szerint azonban Chaucer saját kezűleg írta le a kérelmet. Véleménye szerint Chaucer a hivatalos dokumentációt maga intézte, nem volt irodai személyzete, és nem valószínű, hogy írnokot bízott volna meg egy ilyen egyszerű kérvény elkészítésével. A kérelmet, amit Chaucer a királynak nyújtott be, egy 27,5 cm x 7 cm nagyságú pergamenre írta franciául, ami abban a korban a bürokrácia nyelve volt, a dokumentumban engedélyt kért, hogy megbízhasson maga helyett valakit a feladatai ellátásával. Green professzor szerint nyilván előre tudta, hogy csak formaságról van szó, a kérelmét el fogják fogadni, de végig kellett járnia a hivatalos utat.

Kiemelt kép: Geoffrey Chaucer (Forrás: poetryfoundation.org)