Géczi János biológusként végzett, emellett ismert művelődéstörténészként és antropológusként is, a szélesebb közönség számára azonban elsősorban költőként, íróként mutatkozott korábban be, és a képzőművészeti-vizuális nyelvvel vanó kísérletezése sem újkeletű. Dekollázsainak alapanyagai roncsolt óriásplakátok, melyeket minimális beavatkozással alakít művészeti alkotássá.
Visky András munkáit a “feltakarás” szóval írja körül, hiszen a műveiben egyszerre van jelen az eltakarás és a feltárás mozzanata. Kitakarásra kerülnek az eredeti jelentések, a tárgy pedig megfosztódik azoktól a jelektől, amelyek kapaszkodót nyújthatnának az értelmezésükhöz, másfajta rétegek feltárásával pedig az idődimenzió, a romlás és az átváltozás válik vizsgálhatóvá.
A művei állandósítanak egyfajta köztes állapotot, új jelek és mintázatok jelennek meg a fosztás és roncsolás révén, ezek pedig új rendszerré, képpé és jelentéssé szerveződnek együtt. Az pedig már csak a nézőn múlik, hogy ez a megragadott pillanat a művészet, a kultúra vagy a nyelv törvényeiből mutat fel valamit számunkra, esetleg a teljes civilizációt, az ökoszisztéma vagy a világegyetem működésének törvényeit.
Géczi alapanyagai az óriásplakátok, ezáltal egyértelmű miért kötik őt és munkásságát az elemzők a street arthoz, a fogyasztói kultúrához vagy a nagyváros világához. Az alkotó pedig beavatkozása által egyszerre kérdőjelezi meg és használja ennek a kultúrának az elemeit. Géczi János a kiállítóterem falaira ideiglenes, helyspecifikus művet készít, ezek párbeszédbe kerülnek a Műcsarnok homlokzata elé kerülő, a terem ablakaiból is látható kültéri installációval.
A kiállítás kurátora Szerdahelyi Júlia.
Kiemelt kép: Géczi János dekollázsai a Műcsarnokban (Fotó: Műcsarnok)
