Nyilvánossá vált a harmadik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál teljes programja: október 11. és 22. között zenetörténeti jelentőségű bemutatók, legendás együttesek, kortárs produkciók idézik meg a zeneszerző szellemiségét.
„Ez a harmadik Liszt Ünnepünk, és a fellépők névsorára tekintve boldogság látni, hogy Liszt érvényessége mit sem veszített jelentőségéből a 19. század óta, művészete és életműve továbbra is erős hatással van napjaink előadóira” – mondta el Káel Csaba, a Liszt Ünnepet rendező Müpa vezérigazgatója. A fesztivál egyik legjobban várt előadása a névadó befejezetlen operájának hazai premierje: a Byron tragédiája ihlette, töredékében fennmaradt Sardanapalo az angol zenetörténésznek, David Trippettnek és csapatának köszönhetően vált előadhatóvá, és Liszt egyik legjelentősebb zenekari kompozíciójával, a Dante-szimfóniával párba állítva, a Staatskapelle Weimar előadásában egy nagyszabású koncerten hangzik majd fel először magyar koncertteremben. Emellett a Liszt Ünnep 2023-ban több előadással is tiszteleg Ligeti György és Kurtág György munkássága előtt, akiket nemcsak ez, de egy hat évtizeden át tartó barátság is összekötött.
Liszt minden életkorban maradandót alkotott, hihetetlenül gazdag életművet hagyva az utókorra. Évtizedeken átívelő karriert tudhat magénak a jazzkörökben legendás Clayton–Hamilton Jazz Orchestra is. A stílusteremtő big band két, saját műfajában szintén kiemelkedő tehetséget kért fel budapesti koncertje vendégének: a Hammond-orgona japán virtuóza, Curuga Akiko mellett a magyar souldíva, Radics Gigi is színpadra lép. Fél évszázados zenei pályát készül összefoglalni a Kronos Quartet, amelynek tagjai a díjnyertes iráni énekesnővel, Mahsa Vahdattal közösen érkeznek. Hania Rani, lengyel zongorista-zeneszerző fiatal kora ellenére már most is a műfaj egyik legkeresettebb előadói közt tartják számon, budapesti koncertjét is hatalmas érdeklődés övezi. Bogányi Gergely zongorista a Gráf Zsuzsanna vezette legendás Angelica Leánykarral kiegészülve ad koncertet, amelyen Liszt kevésbé ismert zongoraműveiből és hangszerkíséretes kóruskompozícióiból összeállított zárt ciklus mellett egy eredetileg zongorakíséretes duettként megírt darab is elhangzik majd. Ugyancsak a közönség által méltatlanul elfeledett kamarazenei kompozíciók bemutatására törekszik a német Offenburg Trio.

Bogányi Gergely (Fotó: Szöllősi Mátyás)
A fesztiválra Feledi János két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokkal érkezik, amelyet ráadásul társulata most egyetlen alkalommal élő zenekari kísérettel mutat be. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ezúttal Eredics Benjamin tavasszal bemutatott, Végvárak, vitézek című zeneművére készített új előadásával készül. A roma zenei világ négy különböző oldala egyesül a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika és a Romafest Gypsy Dance Theatre közös produkciójában, amely a magyar és a roma lakodalmak tradicionális pillanatait és hangulatát varázsolja a színpadra.
A Liszt Ünnep programjairól bővebb információ a fesztivál honlapján olvasható.
Kiemelt kép: Liszt Ünnep (Fotó: Hrotkó Bálint – Müpa)