Ma ünnepli 65. születésnapját Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész.
Az 1957. szeptember 2-án született Gáspár Tibor szentesi paraszti, fuvaros családból származik. A helyi Horváth Mihály Gimnázium tanulójaként a városi másodosztályú kézilabdacsapat oszlopos tagja volt, eredetileg tornatanárnak készült. A Szegedi Volán le is akarta igazolni, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés-pedagógia szakára is jelentkezett. Ám közben, egy évvel idősebb bátyjával, Sándorral együtt játszott másodikos korától az iskola diákszínpadán, majd testvére után – többek biztatására – ő is megpróbálkozott a budapesti színművészeti főiskolával is, ahová felvették és mivel ott hamarabb megvolt a felvételi eredménye, végül abba az intézménybe ment. 1976-1980 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában végzett. 1980 és 1988 között a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt Csiszár Imre igazgatása alatt, majd egy évadot az egri Gárdonyi Géza Színháznál töltött. 1989-ben Csiszár Imre hívására a Nemzeti Színházhoz szerződött, két évvel később viszont Békéscsabára költözött, ahol színészmesterséget is tanított. 1992 és 1993 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt, 1993-ban azonban visszatért a békéscsabai Jókai Színházba. 2003 és 2012 között szabadúszóként többször játszott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, ezt követően két évad erejéig újra a Miskolci Nemzeti Színházhoz tartozott, majd a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. A 2016/17-es szezontól ismét visszatért Miskolcra.

Gáspár Tibor az Ünnep című előadásban (Fotó: Éder Vera)
Pályáját többek között olyan előadások és szerepek kísérik, mint a Két úr szolgája Silviója, a Lear király Edgarja, A Karamazov testvérek Dmitrije, a Rómeó és Júlia Tybaltja, a Dandin György címszerepe (amelyért 2013-ban megkapta a Thália Humorfesztivál legjobb színművésznek járó díját), az Az a szép, fényes nap Géza fejedelme, a Tóték őrnagya, az Othello Jagója vagy az Arzén és levendula Jonathanje. Jelenleg olyan produkciókban látható az anyaszínházában, mint az Ünnep, a Vadkacsa, a szentivánéjiÁ!, a Hazatérés, a Hermelin, A Mester és Margarita, a Kasimir és Karoline, A revizor, a Babaház, az idei évadban pedig A falu rossza, A dada és a Gyévuska című produkciókban mutatkozik be.
Színházi szerepei mellett szinkronizál és filmekben, sorozatokban is játszik. Látható volt többek között A Hídember, a Kalandorok, a 9 és ½ randi, az Intim fejlövés, a Kolorádó Kid, a Dumapárbaj, a Veszettek, az Anyám és más futóbolondok a családból, az Örök tél, a Kincsem, a Csandra szekere, a Budapest Noir, az Aurora Borealis – Északi fény, az Így vagy tökéletes, a Toxikoma, a Cseppben az élet, valamint A legjobb tudomásom szerint című produkciókban. Janisch Attila 2004-es Másnap című filmjének főszerepében két rangos filmes szakmai díjat (35. Magyar Filmszemle – legjobb férfi főszereplő; Filmkritikusok díja) is kapott. Emellett olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Linda, a Szomszédok, a Barátok közt, a Kisváros, a Munkaügyek, a Hacktion, az Aranyélet, A mi kis falunk, A tanár vagy a Jófiúk.

Gáspár Tibor (j) a Cseppben az élet forgatásán (fotó: beres.hu)
1994-ben Arthur Miller Alku, 1995-ben pedig Strindberg Az apa című darabjában nyújtott alakításáért a Jókai Színház OTP Nívó díjával tüntették ki, 1996-ban Őze Lajos-díjat, 1997-ben pedig Jászai Mari-díjat kapott. 2018-ban érdemes művésszé avatták, valamint ugyanebben az évben megkapta Déryné színházi díjat. Gáspár Tibor felesége tolmácsként dolgozik, két gyermekük született, Emese és Bendegúz. A színművész hobbija az autószerelés, valamint gyerekkora óta nagy szenvedéllyel tart galambokat.
Kiemelt kép: Gáspár Tibor (Fotó: jegy.hu)