Ma ünnepli 35. születésnapját Gáspár Kata, Főnix díjas színésznő.

Gáspár Kata 1987. október 27-én születetett Budapesten. Szülei Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó színészek, bátyja Gergő pedig dobos. A családban nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mindenki a saját útját járja, protekció nélkül. Gáspár Kata középiskolai tanulmányait Újpesten, a Bródy Imre Gimnázium drámatagozatán végezte. Érettségi után beiratkozott az Esztergomi Főiskola kommunikáció szakára és mellette Jordán Tamás hívására a Nemzeti Színház akkor induló kétéves színészképző stúdiójába. Gyerekkorában még állatorvos, tengerbiológus vagy pszichológus akart lenni, színész csak később, a filmes tapasztalat hatására. Bár válogatásokra kiskorától hívták volna, szülei addig nem engedték, amíg nem a maga akaratából ment. Végül a 2003-ban bemutatott Apám beájulna című film egyik főszereplőjeként kapta meg – akkor még amatőrként – első filmes szerepét. Első önálló színházi szerepét 2007-ben kapta Alföldi Róbert rendezőtől (Molière Tartuffe című előadásban Marianne szerepének átvételével). Végül hét éven át játszott a Nemzeti Színházban, majd 2013-ban szabadúszó lett, miközben a budapesti Karinthy és a veszprémi Petőfi Színház előadásaiba is meghívást kapott. A 2011-ben alakult Itt és Most Társulat improvizációs színház tagja szinte a kezdetektől. 2013-ban beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakára, ahol Molnár Piroska és Kocsis Gergely osztályában került. 2014-től a Thália Színházban is játszott, 2015-ben pedig a Pesti Magyar Színháznál kapott szerepeket, ahol 2020-ig volt tag.

Gáspár Kata és Horváth Illés A maratonfutók tiszteletkört futnak olvasópróbáján (fotó: Juhász Éva/Pesti Magyar Színház)

Pályafutása során a nézők számtalan nagyszerű alakítást láthattak tőle olyan darabokban, mint a Vesztegzár a Grand hotelben, A Mester és Margarita, az Ármány és szerelem, az Úri muri, Az Ember tragédiája, a Chioggiai csetepaté , a Tündér Míra, a Balta a fejbe, A maratonfutók tiszteletkört futnak, a Gulliver utazásai vagy a Nagyvárosi fények. A sokoldalú színésznő nemcsak teátrumokban fordult meg, láthattuk játékfilmekben (Tibor vagyok, de hódítani akarok, S.O.S. szerelem!, 9 és 1/2 randi) és sorozatokban (Tóth János, Hacktion, 200 első randi, Tűzvonalban, Presszó) is, emellett gyakran szinkronizál. Hangját többek között a Sodródás, az Anna, a Mindenáron esküvő, a Legenda, a Végtelen szerelem, a November Man, A mindenség elmélete és a Beavatott című filmekben hallhattuk.

Munkásságát 2016-ban Főnix díjjal, 2020-ban pedig Arany medál-díjjal jutalmazták.

Kiemelt kép: Gáspár Kata (Fotó: Kultura.hu)