Gálvölgyi János és Györgyi Anna végszava a Városmajorban is elhangzik

Van abban valami megmagyarázhatatlan egzotikum, ha egy művész a darabban is művészt játszik. Valami, ami miatt kicsit a színészek is nézőkké válnak, hiszen egyszerre művelik a mesterséget és szórakoznak rajta. Persze a színtiszta mókához elengedhetetlen, hogy meg legyenek találva azok a fránya arányok, elvégre az előadás az előadásban módszert nem képes bárki színpadra álmodni, könnyedén át lehet csusszanni ama bizonyos hátas valamelyik oldalára, de szerencsére megvannak a kiemelkedő alakjai ennek a műfajnak is. Elég csak hazánk egyik kiválóságára, Molnár Ferencre és a Játék a kastélyban című elegáns komédiájára gondolni, de megemlíthetjük Michael McKeevert is, akinek számos művét játsszák világszerte, vígjátékai és drámái többek között az Egyesült Államokban, Európában és Oroszországban is nagy sikernek örvendenek. Munkásságának kis szeletét már a hazai nézők is megismerhették 2019 decemberében, amikor a Rózsavölgyi Szalon társulata bemutatta McKeever egyik legkülönlegesebb alkotását, a Végszót, amelyben a színház tart tükröt az életnek.

„A színház éppen olyan, mint az élet – csak jobbak a fények!” – hangzik el egy alkalommal a hetvenéves színészlegenda, Edward DuPre (Gálvölgyi János) szájából, aki pályafutása során már mindent eljátszott, amit lehetett, de egyszer még fellépne a deszkákra lányával, a Broadway csillagával, Malloryvel (Györgyi Anna), aki azonban épp a visszavonulást fontolgatja. A művészdinasztia legfiatalabb tagja Mallory fia, Christian (Csiby Gergely), aki egykoron még gyermekszínész volt, ám maga mögött hagyta Tháliát és édesanyja személyi titkáraként éli a mindennapjait. DuPre idézett mondata nem csupán a karaktert jellemzi pár szóban, hanem a Végszó teljes egészét és így annak középpontba tolt családját is, amelynek tagjai generációs kérdéseket vetnek fel és keresik rájuk a válaszokat szüntelen. Voltaképpen mennyire lehet boldog egy olyan família, ahol a szellemes megjegyzések előrébb valóak az őszinteségnél? Milyen szinten kell harcolnunk más véleményével és megvédenünk a sajátunkat az otthonunkban, a világban?

McKeever elgondolkodtató és gyakran nevetésre ösztökélő komédiáját hamarosan a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége is felfedezheti, méghozzá annak a Dicső Dánielnek a rendezésében, aki a Rózsavölgyi Szalonban olyan darabokkal tette már le a névjegyét, mint a Tévedések vígjátéka, a Gyilkosság telefonhívásra vagy éppen a Romance.com. A Malloryt életre keltő Györgyi Anna szerint hatalmas szerencséjük van azzal, hogy Dicső elképzelésében valósult meg a Végszó: „Nagyon jól próbáltunk – öröm volt az egész folyamat. Egyrészt mert Daninak volt egy nagyon határozott elképzelése, de szabadon hagyott minket játszani is, és nagyon finoman és érzékenyen terelgetett. Jó szeme van; érzékeny, de mégis határozott.” A határozott elképzelésre pedig elengedhetetlen szükség van nem csupán egy ’színház a színházban’ típusú szituációban, hanem egy olyan helyzetben is, amikor a színészek közül sokakat még nem sodort össze a sors: “A fiatalokkal és Gálvölgyivel most találkoztunk először, így ez is egy nagyon nagy élmény volt. Először persze van egy kis tartózkodás, az ember ugye nem ismeri a másikat, hogy hogyan dolgozik. Én meg ráadásul olyan vagyok, hogy ha elkezdek próbálni, akkor minthogyha elölről kezdeném az egész szakmát. De ez nem is baj. Aztán minden olyan természetes, tehát semmiféle tartózkodás nem volt. Természetes volt együtt próbálni Jánossal is. Nagyon nagy szeretettel fogadott és figyelemmel, ami meg külön nagyon jól esett.”

McKeever művét márpedig nem lehet megközelíteni másképpen, mint teljes együttműködéssel, hiszen ahogyan az előadás adatlapján is olvasható, „a szereplők harcolnak egymással, a véleményekkel, a kritikákkal, az intrikákkal, de főként az érzelmekért, a szeretetért küzdenek, hogy végre megtudják egymástól: szüksége van-e még rájuk a családnak”. Ez nem csupán a színészek számára jelenthet kapcsolódási pontokat, de a közönség tagjainál is megpendíthet ismerős húrokat, elvégre ki ne érezte volna magát legalább egyszer az életében úgy, hogy egy színdarabba csöppent? Györgyi Anna ekképpen fogalmazta meg: „Hivatásomat tekintve én is színésznő vagyok. A korunk is megegyezik, és nekem is van már két gyerekem. De én egyáltalán nem vagyok egy olyan típusú színésznő, mint Mallory. Igazából semmiben nem fedem le ezt a karaktert a való életben, de azért vagyok színész, hogy eljátsszam.” Mi pedig azért vagyunk nézők, hogy kapcsolódjunk hozzá. Legyünk akár már mindent megélt profik, akár a befejezésen gondolkodók, akár az utunkat kereső fiatalok, egy este erejéig mi is ehhez a családhoz tartozhatunk és kivehetjük a részünket a válaszkeresésből.

A Végszó című előadást augusztus 21-én, pénteken, 20:00-kor láthatják az érdeklődők a Városmajori Szabadtéri Színpadon, jegyek még kaphatók a Budapesti Nyári Fesztivál honlapján. Ez volt a végszó.

Kiemelt kép: Gálvölgyi János és Györgyi Anna (Fotó: Szokodi Bea)