A hamarosan 75. születésnapját ünneplő, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és érdemes művész, Gálvölgyi János a múlt héten került kórházba: bár továbbra is az intenzív osztályon ápolják, azonban már túl van az életveszélyen, lányai szerint pedig ahogy meg tudott szólalni, rögtön az aktuális darabjáról kérdezett. Bár Gálvölgyi nem volt állandó tag a társulatnál, azonban több darabban is játszott, a nézők láthatták a Marshal Fifty-Six és a Kaisers TV, Ungarn előadásokban is. 

A Jászai Mari-díjas színész és rendező, Pintér Béla vezetésével működő színház Facebookon jelentette be egy megható üzenet keretében, hogy Gálvölgyi János a következő évadtól a társulat tagja: „Múlt hét szerdán kaptuk az ijesztő hírt: kollégánk és barátunk, Gálvölgyi János kórházba került. Nagyon aggódtunk érte, de tegnap már szerencsére sokkal jobb híreket kaptunk, és igazán megható volt, hogy amint János meg tudott szólalni, először a társulatról kérdezett. Így hát ezennel szeretnénk bejelenteni: Gálvölgyi János a következő évadtól társulatunk tagja, és számítunk rá szeptemberi bemutatónkban is. A próbafolyamatot a tervek szerint június közepén kezdjük, János pedig akkor csatlakozik majd hozzánk, amint ezt az egészségi állapota lehetővé teszi. A legfontosabb azonban most a gyógyulás és a pihenés, így nem kizárt, hogy a júniusi Marshal Fifty-Six illetve Kaisers TV, Ungarn előadásokat ideiglenes beugrásokkal tartjuk majd meg, erről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Drága János, nagy szeretettel várunk vissza!”

Gratulálunk a csatlakozáshoz és mielőbbi jobbulást kívánunk Gálvölgyi Jánosnak!

Kiemelt kép: Gálvölgyi János a Marshal Fifty-Six egyik jelenetében (Fotó: Mészáros Csaba)