Ma ünnepli 50. születésnapját Gallusz Niki színésznő, énekesnő, mentálhigénés szakember.
Gallusz Nikoletta 1974. szeptember 11-én született Budapesten. Édesapja, Gallusz György zongoraművész, édesanyja is énekesként tevékenykedett már tizenéves korától, így volt kitől a zene iránti szeretetét örökölni. Gyermekkorábban rengetegszer költöztek, de végül itton jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2001-ben szerzett diplomát, majd a Madách Színházhoz szerződött, ahol a mai napig is játszik.
Az éneklés és a színház iránti érdeklődésének ötvözete mondhatni kijelölte útját a musicalek felé. Olyan nagy sikerű darabokban volt látható, akár a mai napig is, mint a Mamma Mia!, ahol Donna Sheridant alakítja, a Macskák, ahol Grizabella karakterében lép színpadra vagy a Jézus Krisztus Szupersztár, ahol Mária Magdolna szerepében tündököl. Idén pedig visszatért a Szegedi Szabadtéri Színpadra is, ahol Janza Katával felváltva játszották Mrs. Danverst és Beatrice Lacy-t a Rebecca című darabban.
A színház mellett a 2003-ban megalakult Club 54 együttes tagja, de találkozhattunk vele televíziós szerepekben is, a Jóban Rosszbanban vagy a Szinglik éjszakájában is, és 2020-ban elnyerte az Álarcos énekes című zenés showműsor fődíját.
A színházi lét mellett másoddiplomát is szerzett, a Károli Egyetem mentálhigiénés segítő szakát is elvégezte.
Kiemelt kép: Gallusz Niki (Forrás:24.hu)