Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai azért alapították a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassák, jelenlétüket erősítsék a nemzetközi művészeti színtéren. Idén hetedik alkalommal adták át az elismerést, ezúttal Fusz Mátyásnak, aki munkájában a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdéseivel foglalkozott.
Az idén beérkezett 96 érvényes pályázatból nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a hét döntőst: az elnök Aoife Ruane az írországi Highlanes Galéria, a droghedai és az észak-keleti régió önkormányzati galériájának igazgatója volt, hozzá csatlakozott Tagjai Adrian Notz a zürichi ETH AI Center AI + Art iniciatívájának és az Art Encounters Biennale 2023 kurátora, valamint Igor Španjol, aki 1999-óta a Moderna Galerija kurátora és 2019-ben a Velencei Biennálé szlovén pavilonjának kurátora volt.
A győztes 6.000 euro összegű díjazásban részesült, és idén a további döntősök – Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Hajas Katinka, Trapp Dominika, Vékony Dorottya – is 1.000 euró honoráriumban részesültek.
Fusz Mátyás 2009-ben festőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, 2021-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Summa Cum Laude minősítéssel szerzett DLA fokozatot. Konceptuális, filozófiai és teoretikus alapokon nyugvó művei az esetek többségében szobrok, objektek és installációk formájában öltenek testet, de időnként fotó-és videóműveket is készít. Az utóbbi években a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdése foglalkoztatja.
A döntősök alkotásaiból rendezett kiállítás 2023. június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.
Kiemelt kép: Fusz Mátyás (Fotó: Simon Zsuzsi)