„Fürge lábbal, jó kedéllyel érezd magad jól!” – kritika az Apácák musicalről

Rövid időre a fejébe vette, hogy apáca lesz. Aztán szerencsére hosszabbra, hogy színésznő. Psota Irént az Isten is a színpadra teremtette, nem pedig egyházi környezetbe, szóval csak a világot jelentő deszkákon lehetett kedvesnővér, ott viszont rögtön a zárdafőnöknői rangig vitte. Dan Goggin musicalje, az Apácák című zenés játék tényleg zenés, és tényleg játék, ráadásul mindjárt öt színésznő által kivitelezve.

Amikor a darabot 1992-ben Kerényi Imre rendezésében a Madách Színház a műsorára tűzte, nem Psota Iréné volt az egyetlen olyan név a színlapon, ami önmagában is a minőségi szórakoztatást garantálta, jelentette. Bencze Ilona, Kiss Mari, Hüvösvölgyi Ildikó és Kökényessy Ági szintén birtokában volt az elvárt komédiás attitűdnek, továbbá annak az énekesi rutinnak, amely a teátrumban addigra már több éve futó Macskák előadás révén bennük, mint színészekben kifejlődhetett. Ehhez lehetett hozzáadni a mindannyiuk esetében fennálló stabil prózista alapokat, s a személyüket övező ismertséget, amihez kétség nemigen férhetett. Később számos teátrum benutatta a előadást  a saját művészeivel, és Kökényessy Ági, a madáchos verzió Lea nővére is többször megrendezte azt, amikor a társulatok olyan anyagot kerestek, ami kifejezetten a női színésznőket hozza helyzetbe.

A Karinthy Színház meglehetős gyakorisággal illeszt be a repertoárjába a közönség által könnyen befogadható darabokat. Rábukkanhatunk náluk például a Miért nem marad reggelire? című vígjátékra, amelynek a napokban ugyanitt premierizáló Apácákhoz hasonlóan szintén akad Madách Színházas előzménye, csak ott a konzervatív életvitelű férfi főhőst annak idején az azóta elhunyt Benedek Miklós, az otthonába berobbanó hippilelkű fiatal lányt pedig Für Anikó alakította, a Bartók Béla úti játszóhelyen pedig ugyanezeket a szerepeket Lux Ádám és Dobra Mara hozza. Utóbbi színésznő egy rövid- és hosszútávú emlékezetét egyaránt elveszítő kedvesnővért kelt életre a teátrum legújabb bemutatójában, ahol van egy bábuval előadott ziccerszáma. Annak során sikeresen teljesítve két különböző tónust ütköztet hangszínben és habitusban egymással, máskor meg finomsággal vegyes természetességgel veti bele magát a figurájára jellemző furcsaságba, okosan hagyva, hogy a színpadi kolléganői rájátszhassanak az ennek kapcsán jelentkező humorforrásra.

Mivel a musical cselekménye már eleve egy abszurd helyzetet vázol fel, amely szerint a több társuk életét követelő ételmérgezést túlélő zárdaszüzek egy esztrádműsort állítanak össze, hogy annak bevételeiből az elhalálozott társaikat méltó módon eltemethessék, ráadásul erről a tragikus szituációról egyetlen másodpercig sem restek fekete humorba oltott derűvel értekezni, és ebből két dolgot máris le lehet szűrni. A produkció arra bazíroz, hogy a szigorú egyházi keret- és szabályrendszer, illetve a világi emberekre jellemző oldottság a kedvesnővérekben akár egyszerre is jelen lehet, ez pedig dramaturgiailag jelentős poénfaktort jelent.

A másik viszont, hogy az Apácák inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek kissé kabaréba hajló szórakoztató előadásainak hangulatát és általános gyakorlatát idézi fel, még akkor is, hogyha a Karinthy Színház saját verziója Pataki András rendezésében már a látvány- és videótervezési megoldások terén (Hatvani Balázs munkája), valamint a maiságot erősítő beépített gegek szintjén is igyekszik modernné tenni ezt a musicalt. Erről a körülményről, ami nem hiba, hanem adottság, mindenkinek tudnia kell. A rövid párbeszédes jeleneteket színesítő dalbetétek bájos könnyedséget közvetítenek, emellett valamennyi közreműködőnek megadják az esélyt, hogy megmutassák a rájuk bízott szerepkörök alapján felszínre kerülő valamilyenségüket. Dan Goggin zárdaszűzei ugyanis különböző alkatúak, egyéniségűek és vérmérsékletűek, ám közös is van bennük: mindannyian több színt és fényt akarnak láttatni magukból, mint amennyit az Istennek szentelt hivatásuk számukra megenged, és egytől egyig olyan előéletet tudhatnak magukénak, amely művészi ambíciókat, legalábbis ki- és feltűnési vágyat rejteget.

Psota Irén egykori szerepét, a zárdafőnök asszonyét ezúttal Pápai Erika alakítja, és már nem először találkozik a pályája során ezzel a karakterrel és darabbal. Képes ugyanis szikárságot, tartást, fegyelmezettséget, továbbá protokolláris attitűdöt magából előhívnia, s az egész kiállására jellemző valamiféle büszke elegancia, amelynek a résein azért bőséggel ki tud buggyanni a huncutság és a vidámság, mint az Apácákban való szerepléshez passzítható relevancia, mindez pedig így együtt a most eljátszott karakter ismérveit is leírja. Az öt apáca közül az övé a legformálisabb figura, további jellegzetessége, hogy jelentős musicalszerepekkel a háta mögött (például Kölyök A padlásból, vagy Maria a West Side Story-ból) nagyon biztos a tánc- és énektudása. Amíg Psota Irén azok közé a művészek közé tartozott, akiknek a saját személyisége a szerepeiről szinte leválaszthatatlannak bizonyult, és minden színpadi felbukkanása némi „psotairénséget” is tartalmazott, addig Pápai Erika teljesen el tud bújni a kedvesnővéri öltözék mögött, és ilyen módon szórakoztatni a közönséget, abszolválva mindazt, amit a rendező rábízott.

Vándor Éva is volt már máskor, más helyütt közreműködő Dan Goggin zenés darabjában. Ezúttal a novíciák főnöknőjét hozza, és alapvetően kiegyensúlyozó funkciót tölt be dramaturgiailag, mindezt úgy, hogy ebben a kirívásmentes karakterben ízléssel és tolakodás nélkül a saját színeit is megmutatja, pedig ugyanebből a szempontból a kolléganőinek jóval könnyebb a dolga. A legrenitensebbnek mondható Mária Roberta nővér az az apáca, akire a legtöbb geg, és érdeklődésfenntartó gesztus van bízva a Karinthy Színház előadásában. Balázs Andreát gyakorta találják meg az ehhez hasonló előretolt, harsányabb karakterek, amelyeknél akár az önirónia is szóba jöhet. A Madách Színház saját verziójában Kiss Mari ugyanebben a figurában szenvedélyt, a tüzet, a huncut kilógást, és a potenciális díva-formátumot ragadta annak idején meg, Balázs Andrea azonban hatalmas bátorsággal bányászik elő mindent ennek a karakternek a tarsolyából, ami csak az őt érintő szólószám, monológ, illetve szituációs humor talaján szárba szökkenhet. Így az ő Mária Robertája összetettebb egyéniségként tűnik fel a játékidőben, és a figura viccelődéssel palástolt esendősége is nagyobb teret kap, mint Kiss Mari értelmezésében.

A két színésznő ugyanis egymásétól teljesen eltérő kisugárzással rendelkezik, ráadásul Balázs Andrea annak ellenére, hogy őt komikaként azonosítja inkább a közönség, ösztönösnek ható drámaiságot is közvetít, ha arra van szükség. Elég csupán a Stephen King-féle Tortúrában nyújtott alakítására hivatkozni: a Karinthy Színházban évek óta nagy sikerrel formálja meg a komoly mentális problémákkal küzdő ápolónő szerepét, aki lassú kizsigereléssel teszi tönkre az otthonában túlzó odaadással gondozott íróember életét. A legfiatalabb zárdaszüzet Mária Lea nővért az énekesi képességeit korábban egyebek mellett a kaposvári Cabaret-ban és Chicago-ban is bizonyító Mikecz Estilla kelti éltre. A mostani szerepformálását pedig az a tulajdonsága könnyíti meg, hogy elég nagy szerencséjére tanulhatatlan módon sugárzó a színpadi jelenléte, aminek nincsen köze a külső adottságaihoz, hiszen azt most amúgy is apácajelmez fedi el.

Pontosan ez a körülmény, a sokat takaró ruházat az, ami a többi színésznő játékára is kicsit korlátozó befolyással van, ezért az ilyen uniformizálás tényszerűen azt hozza magával, hogy a színészek többszörös energiát fektetnek bele abba, hogy a gondjaikra bízott figurák egyedisége egészen bizonyosan kimutatható legyen a darabban. Az dalbetétek technikailag nehezebben énekelhetőek, mint amennyire azt a jellegük sugallja, és a kisméretű játszóhelyen a tánckoreográfiák is súlyozottabban hatnak. Ilyenkor az öt egymás mellett álló apáca közötti távolságnak szintén megvan a maga vizuális-esztétikai jelentősége, ők azonban prózában sem csúsznak szét, mert nemcsak tempót tartanak, hanem kiszólások formájában kontaktust is a közönséggel. Aki szereti ezt a fajta színházi intimitást, kedvelni fogja a projektet, amelyről a Karinthy Színház azt kommunikálta a közösségi oldalán, hogy rendkívül rövid idő alatt állt össze.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Apácák című előadásból (Fotó: Forgács Bea)