A hagyományokhoz hűen az idei bolognai gyerekkönyvvásáron hirdették ki a 2022-es Hans Christian Andersen-díj nyerteseit: a szerzői kategóriában a francia származású Marie-Aude Murail, az illusztrátorok közül pedig a koreai Suzy Lee kapta az elismerést.

Az 1954-ben született Marie-Aude Murail a párizsi Sorbonne bölcsészkarán szerzett diplomát, ezt követően eleinte újságírással foglalkozott, valamint kezdetben felnőtteknek írt regényeket. Az ifjúság számára írt könyvei számos díjat nyertek, több nyelvre is lefordították őket. Sikerének titka, hogy a súlyos témákat (betegség, gyász, homoszexualitás) humoros formában tálalja az olvasóknak. Az írás mellett aktív szerepet vállal az írástudatlanság ellen folytatott küzdelemben is: azért harcol, hogy az iskoláztatás mind szélesebb körű legyen a hátrányos helyzetű, így különösen a Franciaországba bevándorló családok gyermekei esetében is. Könyveit is azzal a nem titkolt céllal írja, hogy minél több gyerekkel szerettesse meg az olvasást. Irodalmi és társadalmi tevékenységéért 2004-ben a Francia Becsületrend lovagjává avatták. Magyarul eddig összesen hat regénye (A falfirkálók bandájaGiorgio bácsi, Oh, boy!, Lakótárs kerestetik, Tartós hullám, A lélekdoki 1-2. évad) jelent meg. A zsűri így indokolta a döntést: „Harmincéves pályafutása során Marie-Aude Murail mintegy száz gyerekeknek és fiatal felnőtteknek szóló könyvet írt. Számos tekintetben megtestesítője az IBBY által képviselt értékeknek: elkötelezetten áll ki a gyermekek és az olvasás ügye mellett, írásaiban a világ elmélyült megfigyelőjeként humorral és jó szándékú optimizmussal nyit ablakot mai társadalmunk jó néhány fontos kérdésére.”

Suzy Lee (Fotó: wikipedia)

Suzy Lee 1974. február 9-én született a dél-koreai Szöulban. A The Border Trilogy (A határ-trilógia) három művével (Mirror, 2003; Wave, 2008; Shadow, 2010) vált világszerte ismertté, a sorozat második és harmadik kötetét a megjelenés évében a New York Times a legjobb illusztrált mesekönyvnek választotta. Képzőművészeti alkotásaiban a valóság és a fantázia között meghúzódó örömöket és feszültségeket jeleníti meg, könyveiben a narratíva is mindig átlépi ezt a határvonalat. Műveivel (amelyek nem egyszer olyan képeskönyvek, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak szavakat) több rangos díjat (Luís Jardim-díj a legjobb képeskönyvért vagy a „gyermekirodalom kiválóságainak” járó Boston Globe-Horn Book Award) is elnyert.     

A Hans Christian Andersen-díj az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) által kétévente odaítélt irodalmi díj, amely egy élő szerzőt és egy élő illusztrátort ismer el „a gyermekirodalomhoz való maradandó hozzájárulásukért”. A „gyermekirodalmi Nobel-díjnak” is titulált írói díj átadására először 1956-ban került sor, elsőként az angol Eleanor Farjeont tüntették ki, az illusztrációs díjat pedig 1966-ban a svájci Alois Carigiet kapta meg. A díjak Hans Christian Andersenről, a 19. századi meseíróról kapták a nevüket, és minden nyertes megkapja a Hans Christian Andersen-emlékérmet, egy aranyérmet Andersen büsztjével. Az érmeket a kétévenkénti IBBY-kongresszuson adják át, védnöke II. Margit dán királynő, szponzora a Nami Island Inc. A döntési kritériumok közé tartoznak az írás és illusztráció esztétikai és irodalmi értékei, valamint a képesség a gyermek nézőpontjából való látásra és kíváncsiságának és képzeletének kitágítására. Jelenleg a szerzők, illetve illusztrátorok teljes életművét számításba veszik.

Az eddigi (szerzői) díjazottak között olyan hazánkban is ismert írók szerepelnek, mint a svéd Astrid Lindgren (Harisnyás Pippi, Juharfalvi Emil, Háztetey Károly), a német Erich Kästner (Emil és a detektívek, A két Lotti), a finn Tove Jansson (Múmin-könyvek), az osztrák Christine Nöstlinger (Suzi és Paul titkos naplója, A tűzpiros hajú Friderika, Ilse Janda (14), Zűr hátán zűr), a holland Annie M. G. Schmidt (Macskák társasága), az amerikai Katherine Paterson (A nagy Gilly Hopkins, Csillagnéző, Híd Terabithia földjére) vagy a szintén amerikai David Almond (Szárnyak titka, A vadóc, Csókás nyár). Az Animus Kiadó 2001-ben indította el az Andersen-díjas írók sorozatot, amelyben 2008-ig 11 szerző 15 regényét hozták el a magyar olvasók számára.

Kiemelt kép: Marie-Aude Murail (Fotó: Reporters)