Javában pörög már az idei évad a MU Színházban is, ami decemberben két olyan előadást is befogad, amelyek erőteljesen reflektálnak a mindenkit érintő társadalmi problémákra és közösségi tapasztalatokra. December 8-án Horváth Nóra és Oláh Balázs hozza el a Bál című előadásukat, mely a mulatós műfaját vizsgálja a kortárs tánc nyelvén, december 14-én pedig a RÉV Színház hozza el legújabb produkciójukat, a Legalját.

December 8-án Bál, Horváth Nóra és Oláh Balázs előadása, meglepő ígérettel érkezik: a mulatós műfaját vizsgálja, kortárs táncos megközelítésből. Az előadók fel-felcserélik egymás szerepeit és olykor meghökkentő, de egész biztosan elgondolkodtató mozdulatokkal vizsgálják, hogy ugyan milyen kapcsolat lehet a populáris kultúra és a testek bemutatása között – egy olyan témakör, ami tudtunk nélkül is aktuális, és körbevesz minket.

A produkció élő elektronikus zenével dolgozik és egy olyan atmoszférát teremt, amely egyszerre idézi meg a mulatók sajátos világát és a kortárs színpadi térre jellemző absztrakt világot, ami elősegíti az elvont, többrétű értelmezést. A koreográfusok célja, hogy a budapesti kortárs tánc fiatal hangjai újfajta kapcsolódási pontokat teremtsenek, amelyek a közönség legtöbb tagját megmozgatják és foglalkoztatják.

December 14-én a RÉV Színház érkezik, akiknek legújabb munkája, a Legalja, egy családi kapcsolat széthullásának történetét mutatja be, amely szintén egy sokakat érintő nehéz témát dolgoz fel: az alkoholfüggőséget. A darab a tenni akarás és a tehetetlenség közti feszültséget ragadja meg – hogy mégis miért olyan nehéz letenni az italt, még akkor is, ha megvan a szándék.

Az előadás improvizációból építkezik, ami egyszerre személyes és társadalmi érvényű kérdéseket feszeget. Külön érdekes, hogy női perspektívából vizsgálja a gondoskodás, a határhúzás és az önvédelem dilemmáit. A társulat a dokumentarista és a fikciós eszközök vegyítésével teremt olyan színházi nyelvet, amely érzékenyen közelít a hétköznapi kiszolgáltatottság világához.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Legalja című előadásból (Forrás: RÉV Színház)