Interjúsorozatunkban a Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának végzős színművész hallgatóit mutatjuk be. Ezúttal Nagy Péter János mesélt nekünk a tanulmányairól, a táncról és az eddigi szerepeiről a színpadon és azon túl.
Mi vonzott a színház világában? Miért kezdted el ezt a szakmát?
Általános iskolás korom óta néptáncoltam, és ezt követően 2007-ben kerültem a Zalai Táncegyüttesbe. Kelemen József – aki később az egyetemen is tanított – Zalaegerszegen rendezte a Valahol Európában című musicalt. Uray Péter készítette a koreográfiáját, aki később szintén tanárom volt. Ebbe az előadásba kerültem be, miután megnéztek minket táncolni a próbateremben. Elmentem a meghallgatásra és megkaptam Sutyi szerepét, ami ugyan kis szerep, de nekem akkor a világot jelentette. Ez valamelyest betekintést adott a színházi világba, ami teljesen elvarázsolt. Aztán három évvel később – szintén Zalaegerszegen –, amikor már gimnazista voltam, benne lehettem A Pál utcai fiúkban, amit Mihály Péter rendezett. A bemutató környékén döntöttem el, hogy szeretném ezt a pályát megpróbálni, amihez sok segítséget kaptam az ottani színészektől: Farkas Ignáctól, György Jánostól, Mihály Pétertől és Ecsedi Erzsébettől.
Mesélj kicsit a felvételidről!
2011-ben felvételiztem először Kaposvárra, de csak ötödik próbálkozásra sikerült bekerülnöm. Ötből négyszer eljutottam a harmadik rostáig. Közben földtudományi szakra felvételiztem az ELTE-re és Pécsre is. Mohácsi János – akivel az első kaposvári felvételimen találkoztam – anno rendezett Pécsen, és amikor egyetemi tanulmányaim kezdetén felkerestem a Janus Egyetemi Színházat, talán valamelyest ő is segített, hogy tagja lehessek a társulatnak. Mondhatom azt, hogy lényegében az Egyetemi Színház miatt döntöttem a pécsi és nem a pesti egyetem mellett.
Közben 2013-ban a zalaegerszegi színházból megkerestek szerepekkel. Képzettség nélkül, másodéves pécsi egyetemistaként játszhattam például az Emil és a detektívekben Clyde-ot, a Cyber Cyrano-ban Mátét és a Csíksomlyói Passióban egy kisördögöt. Nagyon örültem ennek, azonban kemény időszak volt. Mondhatom azt, hogy egyszerre lehettem segédszínész Zalaegerszegen és egyetemi hallgató. Akadt olyan, hogy reggel vizsgáztam Pécsen, este pedig bemutató volt Zalaegerszegen. Nem kell nagy távolságra gondolni, de ennek ellenére fárasztó volt. Jó és izgalmas időszakot élhettem át, szerettem csinálni.
A földtudományi szakot elvégezted?
Igen, 2015 januárjában megszereztem a BSC diplomámat földtudományi szakon.
Ezt tudod hasznosítani?
Eddig még nem volt rá alkalmam, de ha lehetne, akkor szívesen mennék ki például Alaszkába kőolajat fúrni, vagy érdekes lenne kőolaj-ipari múzeumokban dolgozni, vagy épp ásványokkal, vulkanológiával foglalkozni. Az érdeklődésem egyébként azóta is fennmaradt, tehát nem hiába választottam ezt a szakot akkor. Már kisgyermekként is nagyon érdeklődtem természetfilmek iránt. Az pedig külön jó érzés, hogy egy biztos és megkérdőjelezhetetlen tudás birtokába jutottam. Mindig szerettem a matekot, a földrajzot, sőt ezekből a tárgyakból a gimnáziumban német nyelven érettségiztem.
Hogyhogy ezek után még ötödik alkalommal is elmentél felvételizni?
Én azt gondolom magamról, hogy kitartó és küzdő típus vagyok. Ezt részben otthonról hoztam, részben pedig a néptánc által tanultam meg. A néptánc ad az embernek egy tartást. Ritka az ilyen manapság. A Zalai Táncegyüttesben mindig azt szoktuk mondani, hogy mi nem tudunk táncolni, hanem szeretünk. Nem egy profi együttesről van szó, de azért hetente háromszor intenzíven próbáltunk. Anno Pécsen is kerestem a lehetőséget a néptáncolásra táncházakban, hétvégenként pedig, amikor tehettem, haza jártam. Ez nagyon más közeg és nem akarom elengedni. Sokszor eszembe jut, hogy hiányzik az a közösség. Arról nem is beszélve, hogy koncentrációban is egyszerűsítette a dolgom. Jó érzés, hogy könnyen és tudatosan tudok mozgás közben arra figyelni, hogy mit beszélek. Beszédtechnika órán ez különösen hasznos volt, de mesterségórákon is sokat segített.
Mai napig részese az életednek a tánc?
Most nem annyira, – ami részben a vírusnak is köszönhető – de nem szeretném elengedni a táncot, a mozgást. Barta Dórától –, aki Kecskeméten volt a tánctanárunk – kértem segítséget, hogy itt a fővárosban kinél tudnám a nála tanult dolgokat továbbvinni, fejleszteni. Szóval mindenképpen tervben van.
A néptáncon kívül foglalkozol még másképp zenével?
Tavasszal lesz öt éve, hogy tangóharmonikázom. Rusznyák Gábor mondta–, aki első évben a zenés színészmesterség tanárunk volt –, hogy hasznos lenne megtanulni egy hangszeren játszani. Előtte már volt kezemben népi hegedű, nagybőgő meg furulya is, – persze nem profi szinten – de mindig is harmonikázni szerettem volna. Ezt a hangszertudást már tudtam használni a Liliom-vizsgánkban, sőt azóta már az Újszínházban is zenélhettem. Gubík Áginak például van egy József Attila-estje, ahol szintén közreműködhetek zenészként. Az, hogy ő pont rám gondolt, nagy dolog a számomra.
Hogy érezted magad Kaposváron?
Az ötödik felvételi után felhívtam a szüleimet, bátyámat és persze mindenkit, aki segített nekem Zalaegerszegen. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor az embernél megszűnik a tér és az idő pár percre és csak az öröm tölt be mindent. Nem hittem el. Még ugyan pontosan nem tudtam, mi vár rám, igaz korábban voltak, akik óvtak ettől a pályától. Aztán 2016 szeptemberében megkezdődött az egyetem Kaposváron. Mindezek előtt azonban Rusznyák Gábor, még az osztálynévsor felolvasása után, mindenkitől kért egy „Innen jöttem…” című általunk készített felvételt az őszi tanévkezdésre. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a videómban, összefoglaltam benne Pécset, a zalaegerszegi szerepeimet, a néptáncot. Utólag azonban már másként csinálnám, valahogy egyszerűbben, kevésbé produktumszerűen. Majd ősszel megnéztük egymás videóit, de igazán csak a kecskeméti időszakok alatt tudtuk megismerni egymás valódi kvalitásait és személyiségét.
Mi volt a kedvenc próbafolyamatod az egyetemi éveid alatt?
Elsőben nagyon szerettem Kelemen Józseffel dolgozni. Molnár Ferenc Liliomjából három hetes próbafolyamat alatt csináltunk egy hét jelenetből álló vizsgát. Sokszor akár több órát is vártunk, mire mi következtünk és elkezdhettük a jelenetünket megmutatni a tanár úrnak. Nehéz volt megtalálni azt a határt, hogy úgy foglalkozzunk az anyaggal, hogy közben ne váljon rutinszerűvé. A jelenetmutatásnak mindig volt egy megbeszélt sorrendje, de pontosan sosem tudtuk, mikor kerül ránk sor. Egyszer olyan is volt, hogy a jelenet után a tanár úr csak annyit mondott késő este, hogy tömörítsünk. Akkor még nem tudta pontosan az ember, hogy ez mit jelent, volt egy hiányérzet, de bíztunk benne és tudtuk, hogy úgyis mondja majd, ha kell.
Nagyon szerettem még másodévben Uray Péter mozgásvizsgáját, de dolgozhattunk Porogi Dorkával, aki egy Shakespeare-vizsgát rendezett nekünk, amit Zsótér Sándor is látott. Csapó Virág, – aki a művészi beszédet tanította – harmadéves vizsgájában, a Portugálban pedig Csipesz lehettem.
Könnyebb volt megszoknod a színházi közeget a Zalaegerszegen eltöltött évek miatt?
Egy új színházi közeg mindig más. Minden színháznak megvan a maga rezgése és ez idő, míg az ember felveszi. Persze, ez kétoldalú, nem csak beilleszkedni kell, az is fontos, hogy befogadjanak. Szerintem egy színházon belül nehéz mindenkivel felhőtlen viszonyt ápolni, és talán nem is kell, hisz emberek vagyunk.
Milyen volt a kaposvári évek alatt a kecskeméti színházban is játszani?
Harmadiktól kezdtünk el Kecskeméten játszani kisebb-nagyobb szerepeket. Jó volt, hogy együtt dolgozhattunk az ottani társulattal. Talán az volt furcsa a duális képzésben, hogy a fekete falak közötti intimebb alkotási folyamat áttolódott a kecskeméti létbe. Nyilván ott is lehetett fejlődni, de a négy fal között kicsit szabadabban mer az ember hibázni. Ami meghatározó volt számomra, hogy negyedév elején a Chicago című musicalben kaptam lehetőséget, mint konferanszié, amiből nagyon sokat tanulhattam.
Az egyetem után hova kerültél?
Tavaly tavasszal Kéri Kitty tanárnő említette, hogy lenne lehetőség az Újszínházban, amit meg is kaptam.
Jelenleg milyen előadásokban szerepelsz az Újszínházban?
Augusztus végén volt az évadnyitó, azóta töltöm ott a gyakorlati évemet. Azonban az előadásokat a vírushelyzet miatt nem tudtuk sokszor játszani. Több előadásban vehettem át szerepet: a Csongor és Tündében így lettem a legkisebb ördög, Duzzog vagy A funtineli boszorkányban Farkas-Miru, a hegyi rabló. Valamint szerepelhetek még a Madarakban, a Csíksomlyói passióban és a Bizáncban is. Nagy dolog volt, hogy egy zenés darab esetében, mint a Csíksomlyói passió is, számítottak rám, hisz az éneket nem mondanám erősségemnek, de igyekszem folyamatosan fejleszteni.
Van olyan előadás vagy szerep, amit mindenképpen el szeretnél játszani?
Szívesen szerepelnék egyszer egy Székely Csaba vagy egy Martin McDonagh által írt darabban.
Mi a legfontosabb, amit megtanultál az utóbbi évek alatt?
Fontos, hogy az ember tudja, hogy honnan jött. Ezt sosem szabad elfelejtenie. Például az, hogy ötödik alkalommal sikerült a felvételi, erőt, tartást adott, viszont pofonokat is. Ugyanúgy fontosnak tartom azt is, hogy a Zalai Táncegyüttesből jöttem, mert tőlük tényleg sokat kaptam. Meg kell említenem a szüleimet is, akik maximálisan támogattak úgy lelkileg, mint anyagilag. Mindenben mellettem álltak azért, hogy elérjem a célomat. Sok ember hajlamos elfelejteni azt, hogy honnan jött. Sose tudtam ezt megérteni. Ez szerintem nálam a néptáncra vezethető vissza, ahol az idősebbek mindig elvárták tőlünk, fiatalabbaktól a tiszteletet, de idősebbként ezt mi is megkaptuk. Büszke vagyok rá, hogy ennek a részese voltam/vagyok.
Volt már lehetőséged a színpadon kívül, más műfajban is kipróbálni magad?
Tavaly január végétől a Barátok köztben én játszom Selmeczi Vincét. Ez nagy tapasztalat nekem. A forgatás teljesen más, mint a színpad. Másképp kell például felkészülni rá, mint a színházi próbára vagy előadásra. A forgatás során sok segítséget kaptam a sorozat többi szereplőjétől. Nagy élmény és nem utolsó sorban kihívás. Most a vírushelyzetben ez kifejezetten szerencsés számomra, mivel az Újszínházban teljesen leálltak a próbák, ami érthető, hisz több idős színész is a társulat tagja.
Emellett Gereben Anita megkeresése révén – aki második félévtől beszédtechnikát tanított az egyetemen, – jelenleg a Kecskeméti TV-ben vezethetem olykor a híradót és az azt követő Kiemelő című magazint.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik most kezdik a színészi pályát?
Aki nagyon ezt szeretné hivatásának, annak úgyse lehet nemet mondani. Talán ez kicsit saját tapasztalatból is merem állítani. Fontos, hogy nyitott maradjon az ember és őszinte. Szerintem csak kitartással és nagy odaadással, lelkesedéssel érdemes csinálni ezt csinálni.
Kiemelt kép: Nagy Péter János (Fotó: Tihanyi Tóth Dávid)