“Fontos, hogy az előadásainkban legyen személyes tartalom” – Interjú Zoletnik Zsófiával

A 2000-ben alakult Tűzmadarak cirkusz csoport a világ számos országában, összesen négy kontinensen lépett már fel. Repertoárjukban egyaránt megtalálhatók varieté előadások, újcirkusz darabok, gyerekműsorok, utcai performanszok, tűztánc és tűzszínház-előadások, zsonglőr, partner- és levegőakrobatika számok. Most, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül újabb produkcióra készülnek, amelynek központi témája a “nyugtalan láb” szindróma, és annak vetülete. A Restlesslegs című előadás kapcsán a csapat egyik tagjával, Zoletnik Zsófiával beszélgettünk.

A Tűzmadarak csoport 2000-ben alakult. Mi volt az alapgondolat, milyen célból hoztátok létre?

A csapat megalakulásának története egyszerű: néhány tinédzser kitalálta, hogy tűzzsonglőrködni fognak, mert az mennyire menő. Gora Krisztián és Mező András alapították, és a csoport sokáig csak ebben az egy műfajban tevékenykedett. Én 2004-2005 környékén találkoztam velük. A Tabánban volt egy klub, ahol főleg az alternatív vonalon mozgó emberek gyűltek össze minden szerdán, akrobatikáztak, zsonglőrködtek, jöttek dobosok is, egyszóval eszméletlen hangulata volt. Egy ilyen este alkalmával ismerkedtem meg velük én is, gyorsan összebarátkoztunk, szinte azonnal elkezdtek hívni fellépésekre Akkoriban még nem rendelkeztem semmilyen zsonglőr tudással, így inkább show-elemként funkcionáltam: én voltam a lány, akinek a kezébe adtak egy tüzes legyezőt, azzal kellett szaltót ugranom. (nevet) Nekem ez könnyen ment, mert rendelkeztem fitnesz- és szertorna múlttal. Sok helyre hívtak minket, de alapvetően maradtunk a tűzzsonglőr vonalon.

Mi fordított titeket a váltás, bővítés felé?

2010-ben a Tűzraktérben volt a próbatermünk. Ez tulajdonképpen egy inkubátor-ház volt, ahol bárki bérelhetett magának termet. Akkor is küzdöttünk anyagi gondokkal, de szerettük volna újra szőnyegezni a mi próbahelyünket, ezért kitaláltuk, hogy szervezünk egy bulit, ami teljesen ingyenes volt, de persze volt kihelyezve egy adománygyűjtő-láda. Ez volt az első Freak Fusion Cabaret-előadásunk, ami igazából egy udvari varieté-show volt, félig cirkusz, félig tűzzsonglőrködés, meg persze hatalmas bulit csaptunk utána. Több mint 1000 ember megfordult egyetlen este alatt. Annyira sikeres volt ez a kezdeményezés, hogy gondolkodni kezdtünk a folytatáson, hogyan tudnánk ezen a vonalon is jól működni. Először kocsmákba, kisebb szórakozóhelyekre vittük, vagyis olyan helyekre, amik első blikkre teljesen alkalmatlanok arra, hogy cirkuszi elemeket is felvonultató produkciót fogadjanak be. (nevet) Sok fesztiválra jártunk, rengeteg emberrel dolgoztunk együtt, és nem egy olyan akadt, akinek velünk sikerült az első számát színpadra vinnie. Kicsit később 2013-ben bekopogtattunk a Trafóhoz, hogy Simon Balázs rendezében szeretnénk egy komolyabb előadást létrehozni. Pályázatok útján sikerült is megvalósítani az akkori álmunkat. Azóta is remek viszonyunk van a Trafóval és kétévente újabb újcirkusz előadást mutatunk be náluk.

Jól sejtem, hogy a jubileumi évfordulóra tekintettel lesz valami nagy ünnepség?

Igen, készülünk valamire, különösen azért, mert a Tűzmadarak 20, a Freak Fusion pedig 10 éves lesz, így ezt a dupla születésnapot mindenképpen meg kell ünnepelni. Viszont konkrétumokat egyelőre nem tudok és nem is akarok mondani, mert még mi is gondolkodunk, hogy az előadás és a buli része milyen arányban valósuljon meg. De az biztos, hogy ősszel lesz valami.

Ha jól olvastam, a társulat tagjai főleg amatőrökből állnak, akiknek nem ez az eredeti foglalkozása.

Nagyon sokáig valóban ez volt a helyzet, de most már egyre több „profit” vonzunk be a csapatba. A régi tagoknak mind van egy teljesen más szakmája, én például építészmérnökként végeztem a Műegyetemen, az akrobatika partnerem programozó, Góra Krisztián, az egyik alapítónk mára már tűzzsonglőr-eszközök készítéséből él, András, a másik alapítónk pedig a menedzserünk, amellett, hogy ő is fellép velünk. Igazából egy nagy baráti társaság vagyunk.

Egy olyan társaság, ahol továbbra is mindenki csinál mindent. A honlapotokon a te neved alatt az szerepel, hogy a „mindenek királynője”?

Ez nagyon jó sztori! (nevet) Tudniillik, annyira „szervezetlenek” vagyunk, hogy azt sem tudtuk eldönteni, hogy a honlapon mi szerepeljen a nevünknél. Abban mindenki egyetértett, hogy nem akarunk olyan hangzatos titulusokat adni, mint például az „artistic manager”, mert azt senki nem érzi teljesen magáénak. Nálunk – ahogyan mondtad – mindenki csinál mindent, kicsit ezt is, kicsit azt is, persze, vannak olyan területek, mint például a könyvelés, ami általában egy ember kezében összpontosul. Én viccesen felvetettem, hogy akkor én leszek a mindenek királynője, ami annyira megtetszett a csapatnak, hogy mindenki választott magának valami „idétlen” megnevezést.

Az előadások egy része az újcirkusz műfajához tartozik. Pontosan mit takar ez a fogalom?

Jobban szeretjük inkább a kortárs cirkusz megnevezést, mert az újcirkusznak olyan csengése van, mintha a tradicionális cirkuszosok régiek, avíttak lennének. A műfaj lényege, hogy itt nem csak a cirkuszi bravúrok és trükkök számítanak, hanem az is fontos, hogy valamilyen tartalmat, mondanivalót is közvetítsünk. Ennek nem feltétlenül kell egészestés produkciónak lennie, lehet akár egy négyperces szám is, ha annak van sztorija vagy valamilyen érzelmet akar közvetíteni, és nem csak azért mutatják be, hogy az artista megmutassa, hogy milyen király dolgokat tud megcsinálni. Az ilyen előadásokat prózával, énekkel is ki lehet egészíteni, fontos a vizualitás, szóval ez inkább egy fúziós műfaj.

Ilyen előadás lesz a Restlesslegs is, ami a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül a Trafóban lesz látható április 16-án és 17-én. Miről fog szólni ez a produkció?

Szerettem volna egy fizikailag is megterhelő, teljesen akrobatikus előadást csinálni, ennek megfelelően válogattuk ki a mostani produkció szereplőit is: Fehér Ádám eredetileg kínai rúdon dolgozik, Gaia Santuccio egy olasz kötélakrobata, Csuzi Márton kortárstáncos, aki a parkour és talajakrobatika területén is otthonosan mozog, Lennart Paar az akrobatika partnerem, mi többek között egy ‘hand to hand’ számot készítünk. Egyik este beszélgettünk arról, hogy mi legyen a téma, akkor dobtam be poénból, hogy csináljunk előadást a „nyugtalan láb” szindrómáról, ami egy valóban létező betegség. Nekem is és az apukámnak is van, ez tulajdonképpen egy alvászavart okozó rendellenesség, amelynek során az érintettek lefekvés után intenzív késztetést éreznek, hogy megmozgassák a lábukat, rugdaljanak.. Arra lettem figyelmes, hogy ez nálam akkor jön elő, amikor keveset mozgok, de sokat dolgozok fejben. Érzetem szerint ez jól tükrözi a mai őrült világot, mert viszonylag keveset foglalkozunk a testünkkel. Ezen gondolat köré csoportosulnak a jelenetek. Számomra nagyon fontos, hogy az előadásainkban legyen személyes tartalom, a fellépők kötődjenek a témához, legyen saját mondanivalójuk, ellenkező esetben mindenki csak egy pótolható eszközzé válik, vagyis produkciós cirkusszá válunk. Mindannyian hozzátettük a saját látásmódunkat, azt, ami számunkra igazán fontos.

Ezek szerint több apróbb történet fog a „nyugtalan láb” szindrómához kapcsolódni?

Nem teljesen, ez csak a kiindulási pont. Igazából ez szerintem egy olyan betegség, amit észre sem vennénk, ha nem lenne ilyen jó dolgunk. Ha azzal kellene foglalkoznunk, hogy iható-e a víz a faluban, akkor valószínűleg ez fel sem tűnne senkinek. Magyarországon alapból sokat panaszkodnak az emberek: ha megkérdezel valakit, hogy érzi magát, egyből rád zúdítja minden gondját-baját, néha egészen apró dolgokból tudunk óriási problémát generálni. Ennek a témának rengeteg vetülete van, igyekszünk minél többel játszani. A partneremnek például az a személyes kötődése ehhez, hogy ő annyi mindent csinál – civilben napközben napi 6 órában programoz, jár velünk fellépésékre, oroszlánrészt vállal a mi munkánkból is –, hogy néha azt sem tudja, hol van éppen és mihez is kellene fognia.

A nézők megkapnak mindent, ami a cirkusszal együtt jár? Gondolok itt főleg a műfaj humoros oldalára.

Bohócok nem lesznek az előadásban, ha erre irányult a kérdésed. (nevet) De, ettől függetlenül lesznek benne komikus részek, ahhoz viszont, hogy a nézőket szórakoztasd, nem kell piros orrban és zöld hajban színpadra lépned, azokat a technikákat, amit egy bohóc alkalmaz, az akrobatikus elemeknél vagy a táncnál is használhatod. Törekszünk arra, hogy mindig teremtsük olyan pillanatokat is, hogy a néző ne csak azt érezze, hogy milyen szomorú az élet, hanem hogy tudjon nevetni, akár saját magán, akár rajtunk. De nyilván nem öntünk le senki egy vödör vízzel. (nevet)

A bemutató után jut valamennyi idő a pihenésre?

Nem sok szabadidőnk lesz, de ezt örömmel mondom. Minden évben készítünk legalább egy új produkciót, de ezzel párhuzamosan a korábbi előadásainkat is játsszuk. Járunk fesztiválokra, külföldön és Magyarországon is turnézunk. A mostani célkitűzésünk az, hogy a nagyobb produkciókat, mint amilyen a Restlesslegs is lesz, külföldön is forgalmazni tudjuk. Sajnos az itthoni támogatási rendszer csak arra elég, hogy létrehozzunk egy produkciót, de a továbbjátszás már nincs külön finanszírozva. Vidékre is nehéz utaztatni a darabokat, mert vagy nincs még meg ennek a műfajnak a kultúrája, vagy, ahol befogadnának minket, a technikai feltételek nem adottak. A külfölddel meg az van, hogy amíg nem ismernek minket annyira, hogy látatlanban megvegyék a produkciót, addig csak úgy sikerülhet kijutnunk, ha valaki eljön és megnéz minket. Szóval, vannak még akadályok előttünk, de ezek leküzdhetők.

Kiemelt kép: Zoletnik Zsófia (fotó: Gádoros Márk)