„Fontos, hogy a műfordítás alkotói folyamat lehessen” – Interjú Cseh Dávid Péterrel

Annak idején egyfajta kitűzött célként fogadta meg önmagának Cseh Dávid Péter, hogy még húszéves kora előtt egy teljes darabot lefordít, és az időközben elérkező huszadik születésnapjának előestéjén sikerült is kitennie az utolsó írásjelet a Next to Normal című Broadway musical magyar szövegkönyvében. A fiatal színészt számtalan zenés előadásban láthatta már a közönség, ezúttal azonban műfordítói oldaláról mutatkozik be annak apropóján, hogy az ősszel induló színházi évad egyik nagy meglepetésének, a Lizzie című rockmusicalnek a magyar nyelvre való átültetése egyéb hasonló jellegű projektek mellett szintén az ő egyéni érdeme.

Már a gimnáziumi évek alatt is előfordult, hogy egy-egy számomra kedves dalra magyar szöveget írtam, de igazából akkor kezdett el jobban érdekelni a dolog, amikor 18 évesen Budapestre kerültem a Pesti Broadway Stúdió növendékeként. Ott azzal kellett szembesüljek, hogy viszonylag hamar kifogytam a férfiak számára íródott olyan musical szólókból, amik magyar nyelven is elérhetőek, emiatt próbáltam aztán itthon még be nem mutatott darabok után kutakodni az interneten. A világháló segítségével számos eddig ismeretlen előadást, ennélfogva pedig rengeteg új dalt találtam meg, amelyekről úgy gondoltam, jobb lenne azokat az énekórák keretében az anyanyelvemen megszólaltatni. Így kezdtem el hozzájuk végül saját szöveget kreálni. A Next to Normal című Broadway musical volt az első teljes darab, amit lefordítottam, ezt azonban tényleg még csak magamnak, hobbiszinten.

Mikor fordult át mindez valami komolyabb törekvéssé?

Pányik Tamás rendező barátommal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk valamilyen jó kamaramusicalt bemutatni Magyarországon, méghozzá olyat, amelyet hazánkban még soha senki nem tárt addig közönség elé. Választásunk a Thrill Me című zenés darabra esett, amely Izgass fel! címmel futott a Hatszín Teátrumban 2019-ben.

Egy ilyen jellegű vállalás ennyire egyszerűen kivitelezhető lenne?

Nagyjából két évvel az itthoni premier előtt megszereztük a külföldi szövegkönyvet. A prózai részeket Tamással közösen fordítottuk le, a magyar nyelvű dalszövegek pedig az én nevemhez köthetőek. Az általunk létrehozott verzió eljutott Galambos Attilához, akinek olyan jól ismert musicalek magyar szövegeit köszönheti a közönség, mint a Rómeó és Júlia, az Operaház fantomja, vagy éppen a József, és a színes szélesvásznú álomkabát. Annyira tetszett neki a munkám, hogy a műfordítói pályámat azóta is egyfajta mentorként egyengeti. Ő biztosította számomra egyebek mellett azt a lehetőséget, hogy a Magyar Színház egyik népszerű előadásának, a Kincses szigetnek szintén lefordíthattam a dalszövegeit. Később az Átriumban Pányik Tamással együtt a Juliana Nash és Julia Jordan által jegyzett Gyilkos balladának adtunk magyar szöveget, a Pince Színházbéli Vidám kísértet szövegkönyvének lefordításáért viszont már egyedül én feleltem.

Nem kétséges, hogy dalszövegeket jóval nehezebb más nyelvekre átültetni, mint a prózai részeket, hiszen ezernyi apró momentumra figyelni kell. Melyek ezek a szempontok és körülmények, illetve mi okoz ebben az alkotói folyamatban nehézséget, vagy akár könnyebbségeket?

Amikor elkezdek egy ilyen jellegű munkát, először egy nyers fordítást készítek, ezután következik a prózai szöveg megírása. Itt figyelembe kell venni, hogy az angol sokkalta rövidebb mondatokban képes információt közölni, mint a magyar nyelv, ami viszont az előzőnél jóval színesebb. A szókészletünk elképesztően gazdag, fantasztikus metaforáink és áthallásaink vannak a szövegekben, továbbá nagyon játékosan lehet magunkat kifejezni ezen a nyelven. A dalszövegfordítás esetében tartanunk kell egy ritmikai képletet, és rímpárokat kell alkotnunk úgy, hogy ragaszkodnunk szükséges az eredeti szöveg által felvázolt rímképlethez. Egy rímpár a meglátásom szerint akkor igényes, ha a fordító minden olyan klisét, illetve hibát el tud hagyni, amit egy kezdő szövegíró elkövethet. Aranyszabály, hogy kizárólag indokolt esetekben használunk például ragrímeket, amikor az azonos hangzást ugyanazon toldalék teremti meg. Egy jó dalszövegnek játékosnak kell lennie, ugyanakkor mégis egyszerűnek, valamint könnyen megérthetőnek. Mi, akik ezzel foglalkozunk, mindig arra törekszünk, hogy ne csupán egy szimpla adaptáció jöhessen végül a külföldi szövegből létre, hanem a műfordítás is egyfajta alkotói folyamat lehessen.

Az előbb felvázolt praktikákhoz vélhetően Steven Cheslik-deMeyer és Alan Stevens Hewitt rockmusicaljének lefordítása kapcsán ugyancsak hű maradt: a Lizzie magyarországi ősbemutatója a soron következő színházi évad egyik hatalmas meglepetésének ígérkezik,

Ezt a darabot, amelyet mindaddig csupán felületesen ismertem, Tucker András rendező felkérésére ültettem át magyar nyelvre. A dalok hallgatása, és a szöveg megismerése közben viszont igazán a szívemhez nőtt ez a projekt. Műfordítói „betegség”, hogy akár olyan zenék is közel tudnak kerülni az emberhez, amelyek elsőre nem felelnek meg az ő egyéni ízlésének. A heteken át tartó munkafolyamat során bizony megszeretettre lehet hallgatni ezeket a dalbetéteket. Egyébként mindig is érdekeltek az olyan musicalek – mint amilyen a Lizzie, és a már szintén megemlített Thrill Me (Izgass fel!) -, melyek sötétebb témákat jelenítenek meg. Azonban nemcsak engem, hanem a társadalom jelentős részét is igen intenzíven foglalkoztatják a hátborzongatóbb esetek, amelyekből éppen emiatt készítenek színpadi vagy filmes adaptációkat, mindenféle művészeti termékeket.

Az amerikaiak magukénak érzik a kétszeres gyilkosság elkövetésével vádolt Lizzie Borden történetét, mert az a saját kriminalisztikai legendáriumukhoz tartozik. Mit gondol, az ilyen fajta kötődésnek a hiánya befolyásolhatja-e a darab megítélését, fogadtatását egyéb országokban, mondjuk hazánkban?

Valóban egyfajta hátrányból indulnak a magyar nézők azáltal, hogy az amerikaiakkal ellentétben nem ismerik a Lizzie Borden-sztorit, viszont a történetvezetés teljesen jól megérteti mindenkivel a cselekményt. A főhős egy nagyon rossz családi légkörben élő lány, aki arra a döntésre jut, hogy megöli az édesapját és a nevelőanyját egy fejszével. A musical egyébként nem foglal egyértelműen állást arra vonatkozóan, hogy ténylegesen Lizzie-e ezeknek a gyilkosságoknak az elkövetője, még annak dacára sem, hogy a múltbéli feljegyzések alapján, illetve mai szemmel megvizsgálva a körülményeket, arra juthatunk, hogy ő lehetett a tettes.

A 16-os karika, mint korhatárbesorolás a témaválasztás specifikusságán kívül mi miatt került ki az előadásra?

A vér, illetve egy konkrét véres ruhadarab igen jelentős központi elemmé válik ebben a musicalben, valamilyen szinten pedig az erotika is megjelenik a produkcióban.

A hátborzongató szituációk megrajzoltságán, és a sajátos látványvilágon kívül mi lehet, ami biztosan megfogja még a közönséget, és van-e valami olyan tényező, amit azért meg kell szokniuk a darabbal kapcsolatban?

Steven Cheslik-deMeyer és Alan Stevens Hewitt egy belevaló, kemény rockmusicalt alkotott meg helyenként punkzenei elemekkel, metálos jellegű betétekkel. Ez a hangzásvilág azáltal, hogy jelenetekbe van fűzve, azokat is megnyerheti magának, akik az ilyesfajta koncepcióktól általában idegenkednek. Az előadás úgy van megírva, hogy magával tudja sodorni a nézőtér soraiban helyet foglalókat, akik a felvonultatott karakterek lelkivilágával helyenként azonosulni is képesek.

Az, hogy kevés szereplő tűnik fel a produkcióban, nem okoz majd a grandiózusabb zenés előadásokhoz szokott nézőkben valamiféle hiányérzetet?

Az előadásban valóban csupán négy nő lép színre, az ő játékukat egészítik ki Pécsi Balett nagyszerű táncművészei. Szerintem a színészi alakítások minősége és a színpadi látványelemek összessége mindenkivel elfeledteti azt, hogy ez esetben nincsenek hatalmas tömegjelenetek.

Melyik jól ismert darabhoz hasonlít zeneileg leginkább a Lizzie musical?

Meglátásom szerint ilyesmi zenei atmoszférával rendelkező darabot, amely ennyire bátran meri alkalmazni a rock műfajának stílusjegyeit, hazánkban eddig még nem mutattak be. Szerte a világban ez a produkció többnyire koncertverzióban készült el, Tucker András, a magyar változat rendezője viszont egy ízig-vérig musicales megvalósítását képzelte el a projektnek, ami a részéről nagyon jó ötlet, hiszen a dramaturgia sem vet semmilyen gátat ennek a törekvésnek.

Említette, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta követni a próbafolyamatot, de a musical fordítójaként bizonyára megkülönböztetett figyelemmel fogja majd kísérni a darab útját a jövőben.

A szereplőválogatásnál, ha nem is annak teljes időtartama alatt, de jelen lehettem, és elmondhatom róla, hogy igen jó hangulatban telt. Az előadás magyarországi bemutatását magára vállaló Filter Produkció ugyanis egy olyan közösség, mely alternatív lehetőséget teremt a zenés műfaj iránt elkötelezett művészeknek, hogy merjenek, akarjanak alkotni és új dolgokat kitalálni, megélni, kísérletezni, létrehozni. Október 31-től a RaM Színházban fogják a kiválasztott közreműködők több alkalommal is eljátszani Lizzie Borden történetét, és nagyon remélem, hogy az előadás híre majd szájról szájra terjed, ennélfogva pedig ez a különleges produkció hosszú utat lesz képes bejárni a jövőben.

Kiemelt kép: Cseh Dávid Péter (Forrás: Cseh Dávid Péter)