Döme Zsuzsa alpolgármester kezdeményezésére kontaktmentes utcai koncertekre és egyéb előadóművészeti produkciókra hirdet pályázatot Ferencváros önkormányzata. Április 11-én, a magyar költészet napján a kerület köztereit egy kisvonattal járták a művészek, akik így csempészték be a kultúrát a koronavírus miatt hetek óta otthonaikba szorult lakók életébe.
A projekt annyira jól sikerült, hogy sorozatként folytatják, csütörtökönként 15 és 19 óra között koncertek és fellépések teszik majd vidámabbá a ferencvárosiak délutánját, akik ablakaikból és erkélyeikről nézhetik az alkotókat. Az önkormányzat azonban nem csak a lakókra gondol, a kezdeményezéssel a nehéz helyzetbe került művészeket is támogatják, akik produkcióikért tiszteletdíjban részesülnek. A programokhoz szükséges járművet, védőfelszerelést, engedélyeket és a hangosítást is Ferencváros biztosítja.
Kiemelt kép: Bakos-Kiss Gábor a költészet napján (Fotó: FMKéptár)