Tudvalevő, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál felhozatala előszeretettel vonultat fel rendhagyó vendégeket is, amelyre kutatva sem lehetne ékesebb példát találni a következő meghívottnál: elvégre hallottatok már a legendás táncikon, Lloyd Newson (DV8) nevét? Ő vitte először színpadra közel huszonöt évvel ezelőtt a brit kocsmakultúrát a maga nyers valójában, majd a Rambert a Salder’s Wellsszel és Newsonnal együttműködve felújította ezt a maga nemében mérföldkőnek számító színházi produkciót, hogy világszerte megörvendeztethessék vele a látványművészetek kedvelőit. Az Enter Achilles-t játszva már 18 országban bizonyították, hogy a kocsma, nyolc pasi, egy wurlitzer és sok-sok sör milyen ütős kombinációt képes alkotni, és nincs kétségünk afelől, hogy a magyar fellépésük is hangos és minden tekintetben mámoros sikert fog aratni.

Az alkotók listája pedig egészen lenyűgöző. Az 1926-ban alapított Rambert (avagy 2014 előtt Rambert Dance Company) Anglia egyik legnagyobb múltú és legfontosabb tánctársulata, amelyben számos nemzetközileg elismert táncos és koreográfus megfordult már a pályája elején, mint például Frederick Ashton, Antony Tudor, Agnes de Mille, Andrée Howard, Pearl Argyle, Walter Gore vagy éppen Audrey Hepburn. A Rambert mindig is fontosnak tartotta az innovációt (nem véletlenül tartják a 20. század egyik leginnovatívabb balett társulatának őket) és céltudatosan gondoskodnak arról is, hogy felfedezzék, képezzék és kineveljék a következő koreográfus generációt. Mellettük ott van a messzi földről híres londoni táncszínház, a Sadler’s Wells is, amely 1683-ban nyílt meg London második nyilvános teátrumaként, azóta pedig olyan művészek kötődtek hozzá, mint a Balletboyz, Sylvie Guillem, Akram Khan, Jonzi D, Russell Maliphant, Wayne McGregor, Jasmin Vardimon vagy Christopher Wheeldon. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ott van a velük közreműködő rendező, táncos és koreográfus, a világhírű Lloyd Newson is, aki az általa alapított DV8 Physical Theatre-rel már Prix Italia és Nemzetközi Emmy-díjat is nyert az évek során. Létrehozásában elsősorban az a frusztráció játszódott közre, amit Newson érzett a kortárs tánc felszínességével szemben, éppen ezért a DV8 munkásságát az a vágy jellemzi leginkább, hogy az ötleteiket és érzéseiket világosan és szerényen közöljék, különös tekintettel a társadalmi-politikai kérdésekre.

Ballet Rambert & Sadler’s Wells: Enter Achilles (Fotó: Bandfinder)

Ilyen illusztris társasággal az Enter Achilles zene füleinknek és cukorka a szemünknek, amit a világ vezető sajtóorgánumainak véleményei is alátámasztanak. A The Observer szerint például az előadás, „ma is ugyanolyan érvényes, mint 24 évvel ezelőtt, a bemutató idején és kioldani igyekszik a férfiasság kényszerzubbonyát, hogy megvizsgálja, micsoda rettegés és micsoda gyengédség lapul a sörrel átitatott tesztoszteron mélyén.” A Daily Telegraph írója sem fogalmazott visszafogottabban a végeredményről, hiszen bevallása alapján a performansz – amelyet átdolgoztak egy számos díjat besöprő TV filmmé is – „kivételes, gazdag, pusztító és diadalmas műalkotás.” Úgy gondolja, hogy „drámai koherencia, emberi integritás és ellenállhatatlan látványvilág mind megtalálhatóak az Enter Achillesben” és a legkiemelkedőbb előadásnak tartja azok közül, amiket ebben az évben látott. Hogy Newsonnak mennyire érdemes volt a maga válogatott szereplőkkel visszatérnie a színpadra a Ramberttel együtt, azt nem csupán a fenti vélemények, hanem a Sunday Times szavai is tükrözik: „Lloyd Newson erős és látványos új munkája, az Enter Achilles az erőszakról és a macsóság sebezhetőségéről szól – egyszerre vicces, megindító és nyugtalanító”.

Ballet Rambert & Sadler’s Wells: Enter Achilles (Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A 15 éven aluliak számára nem ajánlott előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Trafó Kortárs Művészetek Háza szervezésében valósul meg, a helyszínt pedig utóbbi biztosítja. Itt 2020. április 11-én, 20:00 órától egy feledhetetlen élményben lehet részük azoknak, akik az esemény hivatalos honlapján keresztül beszerzik a jegyeiket. Akárcsak a Manu Delago Ensemble és a Tank and the Bangas, a Ballet Rambert & Sadler’s Wells: Enter Achilles is hiánypótló pillanatokkal örvendeztetheti meg azokat, akik nyitottak az újdonságokra vagy éppen élőben is szeretnék megtapasztalni a virtuálisan már megszeretett művészeti stílusokat. Akár úgyis mondhatnánk, hogy ez olyasfajta csehó lesz, amelybe akkor is érdemes betérni, ha egy csepp alkoholt sem fogyasztunk, hiszen itt nem borban, hanem a momentumban van az igazság.

Kiemelt kép: Ballet Rambert & Sadler’s Wells: Enter Achilles (Fotó: Trafó)