A Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében mutatták be az Aranyhajú hármasok című drámakötetet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója közreműködésével. Az Aranyhajú hármasok című crossover folkopera dalszövegét a drámakötet és a színpadi mű szerzője, Toót-Holló Tamás író, zenei anyagát pedig Bársony Bálint és Elek Norbert, a Magyar Rhapsody Projekt zeneszerzői alkották meg.
Az Aranyhajú hármasokat a jövő évadban a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be, amelyből a teátrum saját változatot készít. A főigazgató kiemelte, hogy csodálatos irányok, asszociációk vannak a műben. „Ez több mint egy színpadi mű. Titkok, kincsek, kapuk nyílnak meg az ember előtt, amint olvassa. Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című műve kapcsán éreztem hasonlót, mint ennél a darabnál” – mondta el Vidnyánszky. Az eseményen több dal is felcsendült a folkopera stúdiófelvételére összehívott alkalmi társulat három sztárja, Vadkerti Imre, Molnár Levente és Szemerédi Bernadett jóvoltából, akiket Bársony Bálint és Elek Norbert kísért hangszeren.

Vadkerti Imre, Szemerédi Bernadett és Molnár Levente (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Az aranyhajú hármasok, azaz kincses hírvivőink az aranyhajú gyermekek. Amiként egyikük „áldott napjeggyel”, másikuk „áldott holdjeggyel” érkezik a homlokán. Akik ellen tehetnek bármit, mindig visszatérnek hozzánk, és mindig a fényt, a magyar Aranykor fényét hozzák vissza közénk. A szerző azt nyilatkozta, hogy ennek a történetnek az eredeti értelmét kibontva valójában egy rejtve rejtező magyar ősmítoszt rekonstruálnak: az aranyhajú gyermekek történetét, amit mesék szövegébe elzárva, eltitkolva hagyományoztak ránk az őseink. A különleges zenei vállalkozás kereteit megteremtő zenés színpadi mű, az Aranyhajú hármasok az aranyhajú gyermekekről szóló közismert népmese történetén alapul. A mű ugyanakkor messze nem éri be annyival, hogy ezt a történetet csupán mesébe illőnek tekintse: a színpadi történések ennek a darabnak a felfogása szerint már-már mitikus értelmet nyernek: egyrészt a nagy, ősi kultúrák az aranykorok emlékét őrző érckori példázatai felé, másrészt a magyar Árpád-kor metatörténelmi olvasatai felé is utat nyitnak.
Kiemelt kép: Vidnyánszky Attila és Toót-Holló Tamás (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)