Keresztes Tamást, Jászai Mari-díjas színművészt, a Katona József Színház társulatának tagját pályája során számos olyan szerepben láthatta a közönség, ami különböző mentális betegségekkel küzdő emberek életét mutatja be. A karakterek megformálásához komoly lelki felkészülésre, ráhangolódásra van szükség, majd az előadást követően mindezt el kell engedni, ami szintén egy embert próbáló feladat.
Április 20-án Szily Nóra újságíró beszélget majd a színésszel, Dr. Bakó Tihamér pszichológus, pszichoanalitikus, pszichodráma-pszichoterapeuta közreműködésével, és olyan kérdésekre keresik a választ, mint például, hogy hogyan lehet felkészülni egy ilyen szerepre, illetve szó esik majd arról is, hogy Az egy őrült naplója című monodráma milyen hatással volt Keresztes Tamás lelkivilágára.
A Szerepeink: Fókuszban az őrület, avagy Keresztes Tamás ezer arca című beszélgetés április 20-án 19 órától tekinthető meg a Testőrpalotában.
Kiemelt kép: Keresztes Tamás (Fotó: szinhaz.org)